in ,

Vidám Tök Nap a Szlovák Óvodában

Óvodánkban 22. alkalommal került megrendezésre hagyományos családi napunk, a Tök Nap. Kissé rendhagyó módon zajlott a szervezés, mivel az időjárás közbeszólt, így nem az udvarra, hanem az intézmény aulájába vártuk a családokat.

Igazi őszi hangulat és rengeteg mosoly jellemezte, ahol kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évszak egyik legkedveltebb eseményét. A nap egyik fénypontja a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola kis zenészeinek előadása volt, akik hangulatos élőzenével varázsolták még különlegesebbé az eseményt. A színpad melletti asztalok gyorsan megteltek, a vendégek pedig nagy tapssal jutalmazták a lelkes fellépőket. A tökfaragáson a gyerekek és szüleik együtt alkottak – az asztalokon sorra születtek a vidám, félelmetes töklámpások. A délelőtt folyamán az udvari kemencében a gyakorló kertben termett tököket megsütöttük, amit munka közben meg is kóstolhattak a Tök – nap résztvevői. Volt, aki bohócos arcot faragott, mások klasszikus témákat választottak, de akadtak egészen művészi tökalkotások is. A szülők ismét remekeltek, számos tökből készült süteményt sütöttek erre az alkalomra. Az óvodások megfigyelhették délelőtt a töksütés folyamatát, a kemence fűtés fortélyait, melegedhettek a kemence körül.

A kész töklámpásokba mécsesek kerültek, amelyeket alkonyatkor mindenki megcsodálhatott az óvoda teraszán.

A program töretlen népszerűségét tükrözi, hogy igen nagy létszámú résztvevővel ismét jó hangulatú délutánt sikerült megszervezni.

Csicsely Nóra

Az idei újszülöttek, szüleik, nagyszüleik.

35 ifjú szentandrási örömére 35 gömbakác került elültetésre

Bagi Ádám (kék, KORMIX) és Csipai Márk (Hooligans) csatája.

Nagy gólkülönbségekkel vezet az élmezőny