Kondacs Jázmin Bíborka és Gali Gergő négy éve táncolnak együtt, mindketten a Szilver TSE-nek a tagjai. A Ludovika Arénában a nyár folyamán rendezett rangos országos versenyen nagyon erős mezőny alakult ki. A szentandrási és szentesi illetőségű táncospárt inspirálta, hogy köztük mutathatták meg, mit is jelent számukra a versenytánc, ami annyira jól sikerült, hogy 2025-ben standard táncok kategóriájában magyar bajnoki címet szereztek a felnőttek között, illetve az U21-es mezőnyben standard és tíztánc kategóriájában két további magyar bajnoki címmel gazdagodhattak. A táncot értők párosukat úgy jellemezték, hogy elegancia, szenvedély, precizitás jellemzi, de nemcsak táncolnak, hanem mesélnek is a parketten.
A páros számára kulcsfontosságú a folyamatos fejlődés, mondta Kondacs Jázmin Bíborka és Gali Gergő: rendszeresen részt vesznek hazai és külföldi tánctáborokban, rangos trénerektől – például Mirko Gozzolival Livornóból – tanulnak, ami inspirációt és szakmai elismerést is hoz számukra. Munka mellett mindketten a Táncművészeti Egyetem esti tagozatát végzik Budapesten, így a heti két napon kívül rengeteget tudnak gyakorolni. Edzéseik intenzív menetrendet követnek mind az egyéni gyakorlások, mind az edzőjükkel, László Csabával folytatott közös tréningek során.
A táncosok magánéletben is egy párt alkotnak, ami a versenyen is előnyt, de kihívást is jelent: a tánc okozta konfliktusokat igyekeznek a próbateremben elrendezni, azt nem viszik át sem a munkába, sem a magánéletbe. Mentálisan számukra a kitartás, folyamatos motiváció fenntartása a legnagyobb kihívás, de rengeteg erőt merítenek a pozitív visszajelzésekből, a közös célokból, valamint abból az akarásból, hogy mindig a saját legjobbjukat hozzák ki magukból – legyen szó egy verseny végeredményéről vagy a parketten átélt pillanatról.
A 2025-ös év felnőtt standard magyar bajnokaiként ők ketten, Kondacs Jázmin Bíborka és Gali Gergő képviselhetik Magyarországot a WDSF Felnőtt Standard Világbajnokságon, amit Romániában, Nagyszebenben (Sibiu) rendeznek november 1-én.

