Szarvason, az evangélikus Ótemplomban rendezték október 9-én, csütörtökön a XI. Békekenyér Konferencia ünnepi istentiszteletét, az Európai Békekenyér Találkozó részeként. A konferencián tizennégy európai ország képviselői vettek részt – civil és minisztériumi szinten egyaránt –, jelezve, hogy a béke és az együttműködés közös felelősség és örökség.
Az istentiszteleten Lázár Zsolt evangélikus esperes és Horváth Z. Olivér lelkész hirdetett igét, a látványos bevonulást Földiné Boczonádi Zsuzsanna énekkel a Benka Iskola néptáncosai viseletükkel tették még ünnepibbé. Az igehirdetés kezdetén és végén a Luther’s Roses, az Ótemplom énekegyüttese adott elő két dalt.
Lázár Zsolt a következő ige köré szőtte gondolatait: „Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.” (Jakab 3,18) Prédikációban felidézte a berlini Megbékélés Templomát, amely a háború romjai közül emelkedett újjá, és ma is arra tanít, hogy a legmélyebb törések is gyógyíthatók, ha nem falakat, hanem utakat építünk egymás felé.
Az istentiszteletet követően dr. Miklós Anna köszöntötte a résztvevőket, köztük dr. Ökrös Oszkárt, a Nemzetközi Kapcsolatokért és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkárt, a Friedensbrot szervezet képviselőit Heike Zellert és Gibfried Schenket, valamint a bolgár delegáció tagjait, élükön Nikolay Panayotov, Bulgária meghatalmazott miniszterével, Dankó Béla országgyűlési képviselőt és Hodálik Pált, Szarvas város polgármesterét.
A köszöntők sorát Hodálik Pál nyitotta, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa első mezőgazdasági iskolájának, Tessedik Szorgalmatossági Iskolájának Szarvason ringott a bölcsője, ezért is nagy öröm a városnak, hogy a minisztérium Szarvast választotta a Békekenyér program magyarországi közreműködéőjének.
Giebfried Schenk, a FriedensBrot mozgalom megálmodója beszédében meggyőzően szólt arról, hogy a Békekenyér nem csupán egy jelképes cipó, hanem nemzetek közötti párbeszéd és megbékélés szimbóluma. – A rozs minden szeme egy-egy történet Európából – a munka, a hit és a béke története – mondta.
Nikolay Panayotov bulgár miniszter a következő Békekenyér Konferenciát fogadó ország nevében köszöntötte a szarvasi találkozó résztvevőit, majd dr. Ökrös Oszkár magyar helyettes államtitkártól átvette a jelképes Békekenyeret, ami a tizennégy országban elvetett gabonából a szarvasi Szeretetem Kenyér Petneházi Andrea vezette műhelyében sült.
A kivonuláskor mindenki egy kis cipót vihetett magával – a béke, az egység és az európai együttműködés jelképét.
Tatai László – Szarvasi Ujság



