Kiskőrös és Szarvas szlovák viseletei

Hajdanán, azaz szlovákul Kedysi – ez a címe annak a kiállításnak, ami október 9-én, csütörtökön késő délután nyílt meg a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. Amint azt Mihály Zoltánné Stünci a múzeum néprajzosa a megnyitón elmondta, ruhadarabok és történetek után kutatva akadt rá a világhálón a kiskőrösi Barkóczi Jánosné gyűjteményére, rövid nyomozást követően pedig a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Szlovák Tájház igazgatójára, dr. Filus Erikára, aki megörült az ötletnek, hogy a két település szlovák viseleteit egy közös kiállításon mutassák be. Az anyag – ami Barkóczi Jánosné, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum/Szlovák Tájház, a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes, a Tessedik Sámuel Múzeum, a Tessedik Táncegyüttes, Urbancsokné Pljesovszky Ildikó és Csasztvan András gyűjteményéből való – a nyarat Kiskőrösön töltötte (amíg Szarvason Sisi vendégeskedett), októberben pedig átköltözött a Tessedik Múzeum megürült nagytermébe.

A megnyitó nyitányaként felcsendülő, citerával kísért szlovák népdalok teltháznyi közönséget üdvözöltek, amit Szarka József múzeumigazgató és Hodálik Pál polgármester prózában tettek meg. Megnyitóbeszédében dr. Király Katalin a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének igazgatója megállapította, hogy családi körben vagyunk, olyan családi körben, ahol még nagyon sokan értenek és beszélnek tótul. Elmondta, hogy nem kis kihívás volt a kiállítás anyagát összeszedni és meg is köszönte mindenkinek a segítségét. Ezután részletekbe menően ismertette a szarvasi és a kiskőrösi viseleteket, számos ismert és sok ismeretlen információt is adva a közönségnek. Szóba került, hogy a nép tudta viselni a ruházatát, amiből rengeteg dolog kiolvasható volt, ránézésre is tudni lehetett az adott személyről egy csomó dolgot. A kiskőrösi és szarvasi viseletek színbeli különbsége javarészt Tessedik Sámuelnek köszönhető, aki minden lehető eszközzel tiltotta szarvasi híveinek a cifrálkodást. Beszéde végén Király Katalin felhívta a figyelmet a viseleteknél elhelyezett információs tablókra, ahol szinte minden megtudható az adott ruházatról, továbbá árra, hogy nagyon fontos a fiatalokkal megismertetni hagyományainkat.

Csasztvanné Vass Edit – szintén citerával kísért – népdalcsokra után dr. Filus Erika beszélt a kiállítás értelméről és jelentőségéről, ami nem más, mint hogy a kiállított bábuk úgy néznek ki, mint az igazi emberek, ami nemegyszer megtréfálta őt a kiskőrösi tárlat alkalmával. Reményét fejezte ki, hogy a hajdani ruházat nem csak a múzeumba kerül vissza – bár az is nagyon fontos –, hanem az ünnepnapi/mindennapi használatba is népdalkörösök, néptáncosok, magángyűjtők jóvoltából. – Mutassuk meg, hogy ez egy élő kultúra! – szólította fel a közönséget Filus Erika.

Csasztvan András az általa vezetett Szarvasi Hagyományőrző Közalapítvány munkájáról is szólt, elmondva, hogy rengeteg anyagot felgyűjtöttek, s örömmel nézte végig a kiállítás anyagát, ami a viseletek mellett azt a hagyományos paraszti gazdálkodást jeleníti meg, amikor még önnfenntartó, önellátó volt ez a gazdaság. A két világháború között aztán elindult ennek a kultúrának a hanyatlása, de azért Szarvason egészen a II. világháború végéig virágzott. Bizakodott ő is abban, hogy az elkövetkező két és fél hónapban nagyon sokan megnézik a Hajdanán – Kedysi kiállítást.

A megnyitót újabb citerával kísért szlovák népdalcsokor zárta, hogy utána mindenki alaposan megszemlélhesse a kiállított kiskőrösi és szarvasi viseleteket, más használati tárgyakat.

Tatai László – Szarvasi Ujság