Október második szombatján, a Hospice és Palliatív Ellátás Világnapján idén Szarvason is nárciszhagymákat ültettek el, hogy tavasszal majd emlékeztessenek a reményre és a megbékélésre. A hospice és a palliatív ellátás ugyanis nem más, mint azokkal a betegekkel való törődés, akiket a tudomány mai állása szerint gyógyítani már nem tudnak.
A Zenepavilonnál október 11-én dr. Bencze Sándor a Dr. Bencze és Társa Kft. vezetője üdvözölte a megjelenteket, néhány szóval bemutatva munkájukat, amit Szarvason húsz éve végeznek a betegek otthonában. Hangsúlyozta, hogy ez az ellátás TB-finanszírozott, vagyis az igénybevevőknek ingyenes, minden hospice-ellátásra szorulónak joga van hozzá, a háziorvosnak pedig kötelező felajánlani a szolgáltatás lehetőségét. Hodálik Pál polgármester megköszönte dr. Bencze Sándornak és munkatársainak, hogy foglalkoznak Szarvason a Hospice-ellátással. Elmondta azt is, hogy a januártól önkormányzati fenntartású szakrendelés keretében a 25 ágyas fekvőbeteg intézmény 10 hospice ágyat is működtet majd, erre már „rábólintott” a hatóság. Hajdu Andrea hospice-ellátó koordinátor – aki kollégájával, Nagy Judittal közösen kezdeményezte és szervezte a világnap szarvasi megrendezését – beszélt arról, hogy a gyógyíthatatlan betegek és hozzátartozóik milyen segítségeket kaphatnak, s miképpen könnyítheti ez meg mindannyiuk napjait. Hanzel László is ugyanerről beszélt a hozzátartozók nevében, s remélte, hogy a napjainkban még kissé elhanyagolt terület nem lesz tabutéma. Mindenkit bíztatott arra, hogy ezzel a problémával szembekerülve bátran forduljanak a Dr. Bencze és Társa Kft.-hez. Mielőtt a reményt és a megbékélést szimbolizáló – tavasszal a legkorábban kinyíló virágok egyikét, a – nárciszt elültették volna a Kossuth téri virágtartókba, dr. Bencze Sándor megköszönte Csapó Julianna munkáját, aki a szarvasi Hospice-ellátás elindítója volt.
Tatai László – Szarvasi Ujság



