Menu
in

Lezárul a Szarvasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Cigánytánc Táncház pályázata

A Szarvasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat sikeresen lezárta a ROMA-ESÉLY-24-C-0188 kódszámú pályázat keretében megvalósított Cigánytánc Táncház programját. A projekt célja a roma tánckultúra hagyományainak átadása és megőrzése volt a fiatal generáció számára – ezzel is erősítve a közösségi összetartozást és kulturális identitást.

A program során a résztvevő diákok hónapról hónapra fejlődtek, amit többször is bemutattunk olvasóinknak. Oláh Márkó, a táncház oktatója elmondta, hogy a fiatalok nagy lelkesedéssel és örömmel vettek részt a foglalkozásokon.

„Nemcsak a tánclépéseket sajátították el, hanem megismerkedtek a cigánytánc történetével is – mind magyar, mind roma nyelven” – hangsúlyozta.

A gyerekek fejlődése látványos volt: akadtak olyan tanulók, akik már az első alkalmak után magabiztosan gyakorolták otthon a lépéseket, és a következő órákon büszkén mutatták be, mennyit fejlődtek. Az oktató és a szervezők szerint egyértelműen látszik, hogy a jövő generáció készen áll továbbvinni a roma tánchagyományokat.

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat köszönetét fejezi ki a Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságnak a támogatásért. A szervezet bízik benne, hogy a jövőben is lehetőségük lesz hasonló, közösségépítő és értékőrző programok megvalósítására, hiszen – mint fogalmaztak – a fejlődés és a hagyomány továbbadása a legfontosabb számukra.

Exit mobile version