Az önkormányzat elkötelezettségét ünnepelték – amint az elhangzott – a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karán október 27-én, a beiskolázási támogatási szerződések ünnepélyes aláírásán.
A GFE PK énekkara balatoni dalcsokorral kedveskedett a vendégeknek, köztük Hodálik Pál polgármesternek, dr. Katona Krisztina dékánnak, Szabóné dr. Balogh Ágota dékánhelyettesnek és Bíró Gyulának a Gyakorló igazgatójának. Az énekkar produkciója után Hodálik Pál nyomatékosította, hogy a városnak fontos az együttműködés, ezért egy évvel ezelőtt kezdtek gondolkodni azon, mivel erősíthetnék a felsőoktatás szarvasi működését. Hasonló példák nyomán született az a döntés, hogy az első diplomájuk megszerzése érdekében a szarvasi felsőoktatási intézményekbe beiratkozó nappali tagozatos hallgatóknak 100 ezer forintos támogatást nyújt az önkormányzat. A polgármester elmondta, hogy az 54 pedagógus hallgató már meg is kapta a pénzt. Biztosította a hallgatókat, hogy jó intézményt választottak, jó helyre jöttek Szarvas városába. Ezután Hodálik Pál ünnepélyesen átadta, az óvodapedagógus, tanító valamint a csecsemő és kisgyereknevelő szakok egy-egy hallgatója pedig átvette a támogatási szerződést, amit meg is köszöntek az ünnepi alkalommal is. Zárszavában dr. Katona Krisztina megköszönte a hallgatóknak, hogy a szarvasi pedagógiai kart választották, s örömmel nyugtázta, hogy évről évre növekszik a jelentkezők és a felvett hallgatók létszáma. Ő is megköszönte a városnak a beiskolázási támogatást, a hallgatóknak pedig azt kívánta, legyenek sikeresek tanulmányaik idején.
Tatai László – Szarvasi Ujság
Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/251027gfe.

