Orosházi sikerrel zárult a Békés vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati rangadója. Ezzel párhuzamosan újra gólerős játékot mutatott a listavezető Szarvasi FC 1905 együttese. A dobogósokat üldöző duó közül a Jamina idegenben gazdagodott három ponttal, a Gyomaendrőd hazai pályán hullajtott kettőt.
A Szarvasi FC másodszor is kétszámjegyű győzelmet aratott a gyarmati fiatalok ellen, a mögötte harcolók csatájában a Kondoros a 79. percig vezetett Orosházán, ám a hazaiak néhány minuta alatt fordítottak a hajrában.
A szarvasiak 11 lőtt gólját nyolc játékos szerezte. A rendszerint kispadon kezdő Zima Dániel ezúttal végig játszotta a mérkőzést, lőtt hármat, az első akkora kapáslövés volt, amit az NB1-ben is a forduló góljának választanának, de mindegyik gól szépen kidolgozott helyzetekből született, megérdemelt volt.
A múlt hét nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, mondta ifj. Somogyi János, a Szarvasi FC 1905 társedzője a szombati, Füzesgyarmat ellen vívott mérkőzést követően. “Nehéz kudarcnak nevezni kilenc győzelem után egy döntetlent, de nyilván nem az volt a célunk múlt héten. Ott az első félidőben jól játszottunk, voltak helyzeteink, támadtunk, csak kimaradtak. A második félidőben viszont már kevesebb lehetőségünk volt, és az az idei évhez képest egy kis visszaesésnek tűnt. Most annak kell örülni, hogy ha van egy kisebb kudarc, nem ragadunk bele, hanem gyorsan továbblendülünk, de egy olyan csapatnak, amelynek komoly céljai vannak, fontos, hogy egy ilyen után gyorsan visszataláljon a helyes útra, amelyen tovább kell mennünk. Tök jó, hogy a következő meccsen ez rögtön sikerült. Nagyon örültem annak, hogy ötletesen támadtunk, lendületesek voltunk, sok helyzetet dolgoztunk ki. Szokták mondani, hogy amikor egy csapat simán nyer: „pedig a kapus még jól is védett”. Hát ez most tényleg így volt, mert az ellenfél kapusa remekül teljesített, több góltól is megmentette a csapatát”, zárta gondolatait ifj. Somogyi János.
Szarvasi FC 1905 – Füzesgyarmati SK 11–0 (5–0)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Szarvas, 180 néző. Vezette: Kató Benedek.
Szarvas: Selmeczi-Tóth – Zima, Nagy S. (Tanner), Furár, Pilán R. (Magyar M.), Barna, Simon, Kovács Zsolt, Pilán M. (Tóth B.), Kasik (Kepenyes), Sindel. Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Füzesgyarmat: Fildan – Jámbor, Balázs, Béres, Szilágyi, Szőke, Pál (Gorgyán), Vámos I., Juhász, Magyar L. (Polgárdi), Hajdu. Játékos-edző: Boros Tibor.
Gólszerző: Zima (5., 33., 75.), Barna (28.), Kasik (32.), Furár (44.), Sindel (56., 57.), Tanner (58.), Simon (65.), Kepenyes (78.).
Az 55. percben Sindel büntetőt hibázott.
Somogyi János: – Nagyon örülök annak, hogy így reagált a csapat a múlt heti döntetlen után. Remek támadásokat vezettünk, lendületesen játszottunk a sportszerű gyarmati fiatalok ellen, minden elismerésem Boros Tibinek a türelméhez és kitartásához!
Boros Tibor: – Az eredmény önmagáért beszél, a kapusunk nyújtotta a legjobb teljesítményt.

