Menu
in ,

A szavak ereje…

Jelenet a Cervinus Teátrum Salemi boszorkányok című előadás kosztümös főpróbájáról.

Jelenet a Cervinus Teátrum Salemi boszorkányok című előadás kosztümös főpróbájáról. (Fotó: Bartók Ancsa)

A Cervinus Teátrumban a 2025-26 évad első bemutatója Arthur Miller A salemi boszorkányok című dráma, Hubay Miklós fordításában, Dósa Zsuzsa dramaturgiájával és rendezésében.

Arthur Miller drámáját 1953 januárjában mutatták be. A történet részben igaz történeten alapul. 1692-ben Massachusetts-beli Salemben pár fiatal lány hazugságai nyomán számos embert börtönbe zártak és húsz emberéletet is követelt a fékevesztett gyűlölet, az első áldozat egy hatvanéves nő volt.

Arthur Miller The Crucible címmel írta meg drámáját, amely jelentése olvasztótégely, de átvitt értelemben: kemény megpróbáltatás, próbatétel. Miller nem véletlenül írta a drámát!

A történet 1692-ben Salamben játszódik, amikor hat lány az erdőben vad táncot jár, ennek véletlenül tanúja lesz Parris tiszteletes. A lányok között van lánya, Betty és nevelt lánya Abigail is. A szenteskedő tiszteletesnek kapóra jön a történet, így nyomozni kezd, de lányánál a rajtaütés sokkot okoz, így Abigail agyában kezd körvonalazódni mit is lehet kezdeni a helyzettel. Szemérmetlenül, kegyetlenül, önelégülten bevádolja Parris szolgáját Titubát és megkezdődik a sorozat, hogy bevádoljanak nőket asszonyokat. Az egyikük Elizabeth Proctor, akinek férjébe, John Proctorba Abigail szerelmes, de a férfi nem viszonozza érzéseit. (Egy alkalommal engedett a kísértésnek, de számára itt be is fejeződött, mert szereti a feleségét.) Salamben elkezdődik az őrület, amit Abigail úgy mozgat, ahogy szeretné. Kegyetlen, történések bontakoznak ki, ami a vallási hisztériát kihasználva, csordaszemléletet alakít ki. A lányok, hogy védjék magukat első esküjükhöz Abigail irányításával bolonddá tesznek mindenkit. Azokat is, akik csak bizonyítani szeretnék barátaik, feleségük igazát. Így jár Proctor. A hab a tortán, hogy Abigail kirabolja Parris tiszteletest és elhajózik egyik barátnőjével, mert fél a leleplezéstől. Ezt tudván Danforth főbíró mégis Proctort akarja vallomásra késztetni, aki ad is, meg nem is, de a sorsát nem kerülheti el. Az egyedüli segítő ebben a hatalmas káoszban Hale tiszteletes, aki az első perctől kezdve hisz Proctornak és feleségének, de Danforth és Parris vérszomját nem tudja megállítani.

Dósa Zsuzsa a Macska a forró bádogtetőn és az Édes Anna után megint remekművet alkotott. Színészvezetése, megint tökéletes. A színészek arca is beszél és bár a nagyszínpadon nagyobb a tér, érdemes néha azt is nézni, aki éppen nem mond szöveget, mert játszik akkor is. Ilyen Kiss Viktória Abigail szerepében. Az első felvonásban, amikor a Parris, Hale és Ann Putnam beszélget, Abigail akkor ötli ki mit fog csinálni, érdemes őt is figyelni! És a második felvonásban a tárgyaláson, Proctor vallomása alatt tudja, ha lebukik elveszett, ezért ki kell találnia valamit, és ki is talál. Mindkétszer nyomon követhető az idegessége, a kézremegés és a végén a mosoly az arcán! Félelmetes! A lányok meg azt csinálják, amit ő. Agresszív, ez több jelenetben kiderül. Ártatlan szemmel hazudik, sír, ha kell, megsértődik, eljátssza, hogy harcol az ördög ellen. Közben… Zseniális alakítás Kiss Viktóriától! Abigailnek van egy kézmozgása, amikor ideges, dobol a kezével, vagy remeg a keze, szinte láthatatlan, de nagyszerű gondolat Dósa Zsuzsától. Kiss Viktória nagyszerűen alakította Abigailt!

Proctort Boronyák Gergely alakítja. Harcol a feleségéért, harcol a becsületéért (amit végül feláldoz). Nem tud megnyugodni, mert bár nem mindent tud, csak sejti, hogy Abigail minden baj okozója, de bizonyítani nem tudja. Boronyák Gergelynek Proctor figurája a legjobb alakítása Szarvason, ez most kiemelkedett! Gergő teljesen azonosulni tudott Proktorral. A tétova férj, a feleségét szerető, védelmező férfi, az igazságért küzdő férfi, a magát feláldozni tudó férfi. EMBER! Aki a végén megbékél önmagával. Tiszta marad! Becsületes, ahogyan eddig is élt. Gergő utolsó jelenetei meghatóak, megrázóak, vádlóival Parris tiszteletessel, Danforth kormányzóhelyettessel, segítőjével Hale tiszteletessel, a feleségével Elizabeth-tel és Rebeccával. Nem! Nem ő bukott el, hanem a rendszer, amely a vallás bigott álarca mögé bújtatva mondja és elhiszi a hazugságot, mert neki úgy kényelmes! A szavak ereje, a hazugság mérge, a kiközösítés súlya, a saját élet mentegetése mások bevádolásával. Nem, nem lehet pálcát törni, mert beindult egy nagyobb hatalom, ami ellen nem lehet védekezni. Hogy tízparancsolatról fecsegnek, közben ők maguk szegik meg több ponton is. Proctor ellenállt, tudta, mi a következménye, de megbékélt sorsával. Gergő briliáns alakítással testesítette meg John Proctort!

Hale tiszteletes szerepébe Ragány Misa bújt, Halle tiszteletesként harcol az igazságért, nem csak egy síkon lát, mint Parris vagy Danforth, hanem meghallja a többiek hangját is. Misa alakítása belesimul a történetbe, nem akar kitűnni, mégis, ha bejön rá kell figyelni. Bölcs tudós, akinek a vallás nem üres szavak halmaza, hanem annál jóval mélyebb tudás, tisztelet, másokra figyelés is. Ez az a plusz, ami Halle tiszteletest kiemeli. Hale meghasonlik önmagával, de a vallásba vetett hite talán nem. Elhiszi Proctor érveit, fel is adja a bíráskodást, mert Parris és Danforth lesöpri érveit. De a hitét – szerintem – nem vehetik el. Ragány Misa alakítása is tökéletes, bravúros!

Szoták Andrea alakítja Mrs. Ann Putnam szerepét, a lányok legnagyobb szövetségesét, aki meglátja, hogy ezzel saját, illetve családja malmára hajthatja a történések hasznát. Andrea játéka hiteles, hátborzongató! Tökéletes színészi alakítás!

Elizabeth Proctor szerepében Tatár Bianka mutatta meg, hogy egy nő tud-e változni, akar-e változni, harcol-e vagy beletörődik sorsába. Bianka új arcát láttam, teljesen átalakult, amit Dósa Zsuzsa remek színészvezetésének látok. Egy nő, aki nem mosolyog, aki szemében szomorúság van, elfogadja férje döntését, akárhogyan dönt is. Nem erőszakos, sőt nagyon is hagyja magát sodortatni az árral, de nőként tisztában van azzal, Abigail miért vádolta meg. Az utolsó jelenete férjével megható, talán itt érezni rajta igazán, hogy szereti férjét, tudja azt is, John Proctor megbékélt sorsával. Bia, tökéletes voltál!

Mary Warrent, Proctorék szolgálóját Sinkó Réka viszi színpadra, aki résztvevője az éjszakai táncnak, és ő is vádol. Proctor mégis rátudja venni, hogy mondjon igazat. Nagy jelenet a tárgyaláson, amikor a többi lány boszorkányként kezeli, és amikor összetörik, és hazudik, magukhoz ölelik. Réka remek alakítása egy esendő lányt mutat meg, aki szeretetre vágyik, próbál igazat mondani, de nem hisznek neki és itt is érvényesül az a bizonyos „csordaszellem”. Sinkó Réka is tökéletesen belebújt Mary karakterébe! Emlékezetes az alakítása!

Parris tiszteletes szerepét Jámbor József formálta meg. Belekapaszkodik a boszorkányvádakba, eszébe sem jutott megakadályozni, hasznot remélt, hisz oly kevesen jártak templomába. Keményen támogatta, bizonygatta Abigail vádjait. Egy csepp jóindulat sincs benne. Amikor Abigail meglopja és elmegy, akkor sejti az igazat, Proctor védelmében szólhatna, de nem teszi. Jámbor József is nagyszerű alakítást nyújtott!

Danforth kormányzóhelyettest, főbírót Nagy Róbert mutatja meg nagyszerűen! Olyan ember alakít, aki azt hiszi, ha sikerrel jár, az számára előnyös. Gátlástalan. Tudja, hogy Abigail elszökött, mégis kegyetlenül kiakarja csikarni Proctorból a hazugságot. Nagy Róbert egy ravasz, nagyratörő embert alakított, remekül! Játéka tökéletes, különleges!

Az egyik kulcsfigurát, a darabban az elsők között megvádolt asszonyt, akit szerettek, mert tele van szeretettel és tiszteltek is Salemben, Rebbeca Nurse szerepét Tarsoly Krisztina vitte színpadra, tökéletes alakítással! Rebbeca az utolsó jelentsorban megnyugodva, megbékélt sorsával. Rebbeca az egyetlen, akiből sugárzik a szeretet és ezt ki is mutatja! (Ha E.T. lenne világítana szíve.) Kriszta szelíd, szeretetre méltó alakot formált meg különleges alakítással! Érdekes apróságok, ellentétek az első felvonásban, Ann Putnam vádol, elégedetlen, mondja, mondja és Rebbeca próbálja nyugtatni, hozzáér, de Ann azonnal lerázza a kezét ez többször ismétlődik. De a nagy alakítása az utolsó jelenetsorokba van, amikor testileg megtörve, de lélekben magasan vádlói fölé emelkedik! Kriszta, emlékezetes karaktert láttunk, briliáns voltál!

Magyari László Giles Corey és Francis Nurse szerepének ötvözetét alakította, fontos szerep! Laci hihetetlen egyszerűséggel, tisztán, érthetően beszélt és lélekkel alakította szerepét, ismét remekelt rövid jeleneteiben!

Oláh Márkó és Szabó Róbert kisebb szerepekben újra bizonyították lehet rájuk számítani!

A lányokat, Abigail barátnőit, sorstársait, Árgyelán Edina Kitti, Máté Szabina, Balázs Viola, Kis Virág, Balogh Orsolya és Király Enikő alakította, többségük játszott már Dósa Zsuzsa rendező irányításával.

A drámában és így az előadásban hatalmas erőt, lebilincselő érzékenységet láttunk! Érezni az előadáson Dósa Zsuzsa kezét. Aprólékos színészvezetése, a karakterek (minden karakter) mélységeinek kidolgozása, hogy a színészek azonosulni tudnak szerepeikkel ez Dósa Zsuzsa kézjegye. Persze kell a jó dráma, kellenek a színészek, akik azonosulni tudnak azzal az elképzeléssel, ami Zsuzsa elképzelt, de érezni végig, hogy nagyon jól kidolgozott jelenetek váltják egymást, a színészek színpadi jelenlétén Dósa Zsuzsa erős, óvó keze ott volt a próbafolyamat alatt. Nagyon nagyhatású, katarzisokkal átitatott drámát láttunk mély eleganciával rendezve. A hatása minden nézőre hatalmas erővel hatott!

A mű 1692-ben játszódik, Miller 1952-ben írta és a mai napig hatása van, és érvényes sajnos…

Úgy gondolom, ez nem az az előadás lesz, amit többször meglehet nézni, de kétszer mindenképpen, mert a néző is abroncsba szorul az előadás kezdetén, és nem is engedi el a végéig. És nincs happy and, nincs megnyugvás. Krimi, bűnügy, horror keveréke, még akkor is, ha ismered a történetet szorítást érzel a mellkasodban és nem ereszt.

A díszlet egyetlen kereszt – sokáig fa kötelekkel átszőve, csak a végén derül ki, hogy kereszt – két kötéllel. Szinte ez minden. A hangsúly a színészek játékán van, és nem is kell más, mert minden színpadon lévő bravúros játékot játszik! A színpadképet és a jelmezeket Dósa Zsuzsa álmodta meg. A kivitelésben Balázs Henrietta (jelmez) és Salgó Balázs (díszlet) segítették. A hang Kiss László, a fények Valach Vendel munkája.

Nézzék meg, érdemes!

A fotókat készítette: Bartók Ancsa

Exit mobile version