Menu
in ,

Bravúr a Hungarian Openen: négy szarvasiból négyen a döntőben

Nemzetközi versenyen meneteltek nagyot karatésaink a hétvégén. A Testnevelési Egyetem új létesítményében, a Koltai Jenő Sportközpontban került megrendezésre a Hungarian Open Grand Prix, ahol 23 ország 158 egyesülete 1116 nevezést adott le. Minden indulónk a fináléba verekedte magát.

Szombaton tízkor kelt útra a karatésok maréknyi csapata, hogy második kvalifikációs tornán méresse meg magát. Elsőként Bagi Ádám kezdett. Lengyel tükörállású ellenfele nem volt könnyű képlet, de a szarvasi fiúnak volt rá megoldása. A következő körben izraeli ellenfelére nyomást helyezve sikerült uralnia a mérkőzést, majd az elődöntőt is behúzta. A döntőben is Ádám indított jó támadást,ám a foytatás elmaradt, az ellenfél kontráját pedig megítélték. A szarvasi fiú kiegyenlített, dolgozott a fordításon is, de mivel nem ő szerezte az első pontot a szabályok értelmében ezüstéremmel zárt.

Szebegyinszki Rita második hullámú ütéssel indított román ellenfelével szemben, majd egy kontrával újabb pontot sikerült szereznie. Ezután megítéltek ellene egy fejrúgást, amit pár másodperccel később viszonzott, és innen már nem adott esélyt. Második körben az első pontot a lengyel lány szerezte meg, de Rita indított és kiegyenlített. Utána ismét a lengyel, de megint jött rá a válasz, végül egy kontrával sikerült a fordítás. A döntőben szintet lépett Rita, és megszerezte első aranyérmét a junior +66kg mezőnyében.

Ruzsinszki Balázs előnyerőként kezdett. három jó indítással biztosította be előnyét, amiből ellenfele faragni tudott egy testrúgással, de a szarvasi versenyző meg tudta tartani előnyét. A döntőbe jutásért finn ellenfelével szemben volt két jó akciója, amire ugyan pontot nem kapott ,de a dominanciájának köszönhetően Balázs jutott tovább. A döntőben is volt egy jó indítása, majd egy összeütést 3:1 aránnyal a lengyelnek ítéltek. Utána Balázs szerzett még egy pontot, de végül a dobogó második fokára állhatott fel.

A második versenynapra maradt Tóth Zalán. Körről körre váltogatta támadásait és kontráit, majd a döntőbe jutásért görög ellenfelével szemben rúgásait is sikerült megvillantania, a döntőben az ukrán Shmidovval azonban már nem voltak kellőképpen magabiztosak a támadások, igy Zalán ezüstéremmel fejezte be a versenyt a nemzetközi mezőnyben.

Mindhárom kadet-junior versenyzőnk vezeti a kvalifikációs rangsort, de kemény 2 hét áll előttük, hogy a végső győzelmet és ezzel az Eb részvételt is magukénak tudhassák Nyitrán.

Ruzsinszki György edző

Exit mobile version