2025. november 12–13-án tartotta idei nyílt napjait a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium. Az eseményre összesen 224 érdeklődő tanuló érkezett nemcsak a szarvasi iskolákból, hanem a környező településekről is. Érkeztek még Dévaványáról, Tiszaföldvárról és Cserkeszőlőből diákok és szülők a gimnáziumba, hogy képet kapjanak az intézmény mindennapjairól és képzési kínálatáról.
A nap programját mindkét alkalommal egy általános tájékoztató nyitotta meg, ahol Kita Erzsébet igazgató asszony mutatta be a gimnázium képzési struktúráját. Az intézmény négy tagozaton várja a leendő kilencedikeseket: emelt angol, emelt biológia, emelt matematika, valamint általános tantervű képzés közül választhatnak a jelentkezők.
A diákok ezután több mint 30 nyílt óra közül választhattak. A legnagyobb érdeklődés az angol, a természettudományos tantárgyak és a testnevelésórák iránt mutatkozott. A résztvevők betekintést nyerhettek a tanítási módszerekbe, és személyesen is találkozhattak a gimnázium pedagógusaival.
A szülők számára az iskola bejárást biztosított, amely során megismerhették az intézmény sajátosságait és hagyományait. Kiemelt szerepet kapott a Honvéd Kadét Program, amely évek óta népszerű a diákok körében. Az érdeklődők hallhattak az iskola nemzetközi kapcsolatairól is: a testvériskolai együttműködésekről Déva és Wittlich gimnáziumaival, valamint az Erasmus+ program keretében megvalósult németországi és portugáliai mobilitási lehetőségekről.
A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium nyílt napjai idén is bizonyították, hogy az intézmény továbbra is vonzó és sokszínű lehetőséget kínál a továbbtanulni vágyó általános iskolás diákok számára.
Kita Erzsébet igazgató

