November 22-én, szombaton, vezetőség-választó közgyűlésre érkeztek a Vajda Péter Gimnázium egykori diákjai, azaz a baráti kör tagjai. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hodálik Pál, Szarvas Város Polgármestere, valamint Szarvas Város Díszpolgára, Bődi János s felesége: mindhárman öregdiák-társaink. Jelen volt iskolánk igazgatónője, Kita Erzsébet.
A választás, a vezetőség megújulása 5 évente kötelező minden civil szervezet esetében – erre fel is készült a kör elnöksége és választmánya. Alapos, körültekintő és eredményes volt a jelöltállítás, a baráti kör vezetősége megújult és jelentős mértékben meg is fiatalodott. Ugyanis a korábbi vezetőség több tagja: Kita Erzsébet, Kitajkáné Szántai Mária, Nyári Mihály, Rágyanszky István, Vidácsné Szurgent Éva nem jelöltette magát az új ciklusra. A tagság fájdalommal, tisztelettel emlékezett az elhunyt Huszár Jánosnéra és Bakos Jánosnéra.
A választás a törvényes előírásoknak megfelelően zajlott le. Az iskola tanulóinak kedves, már a karácsonyt idéző műsora után, a határozatképesség megállapítását követően a levezető elnök, Molnár Béla javaslatára a közgyűlés a nyílt szavazást elfogadta. A levezető elnök minden jelöltet felkért a tagság előtt történő, személyes hangú bemutatkozásra, amelyeket követően a szavazás is egymás után, egyenként megtörtént.
A Közgyűlés megszavazta az Elnökség tagjait (az új személyek kiemelve)
- elnök: dr. Laukóné Adamík Edit,
- elnökhelyettes: Molnár Béla,
- titkár: Sonkoly János,
- titkárhelyettes: Szloszjár Edit,
- jegyző: dr. Darida Andrásné
A Választmány tagjai:
- Buzás Tünde,
- dr. Epresné Tolnai Mária,
- Medvegy Mihályné,
- Tusjak Lászlóné,
- Sonkoly Tamás
póttagok:
- Nádor Judit,
- Mészáros Tünde
A Számvizsgáló Bizottság tagjai:
- Bődi Anita elnök,
- Ambrus Gyula,
- Kituljak Eszter
Az eredményes, sikeres választást követően a még hivatalban levő elnök, Sonkoly János megköszönte a korábbi vezetőség tagjainak munkáját. Röviden visszatekintett elnöki ciklusának öt esztendejére: a már szinte feledésbe merült karanténos/maszkos/coviddal terhelt időszakra, amely után fellélegezve sok-sok szép esemény részesei lehettek a baráti kör tagjai, segítve, támogatva iskolánkat, dicsérve-jutalmazva, segítve a tanulói közösséget és a kiváló tanulókat.
Köszöntötte a jelenlévőket Hodálik Pál, Szarvas Város Polgármestere, egyben gratulált a frissen megválasztott tisztségviselőknek, s konzultációs lehetőséget ajánlott a megválasztott elnöknek, tekintettel a közelgő 100 éves jubileumra.
Pénzügyeink helyzetére könyvelőnk, Gömöri Betti világított rá, megállapítva, hogy a kör költségvetése biztos alapokon áll, ám kérte a tagságtól a további támogatást, hiszen a kör működéséhez a tagsági hozzájárulás komoly segítséget adhat. Minden, a kör számára megfelelő pályázatra felkészül, sajnos olykor eredmény nélkül, noha a pályázati támogatásra nagyon nagy szükség van, tekintettel arra, hogy egy csodálatos, a századik évébe lépő civil közösség ügyeiről van szó.
A közgyűlést megtisztelte jelenlétével korelnökünk, a 107. évében járó Papp Laci bácsi, aki büszkén bemutatta a közelmúltban kapott elismerő oklevelét: Magyar Királyi Honvéd Hadnagy, Magyarország Legidősebb Katonája. Laci bácsi a leghűségesebb öregdiák-társunk, aki jelentős támogatója szervezetünknek.
Tekintettel a közelgő év végére, a karácsonyi és újévi ünnepkörre, körünk ezzel az ünnepi alkalommal már karácsonyi hangulatban, a jól végzett munka örömével, a fehér asztal mellett búcsúzott az évtől, s az új vezetéssel készül fel a fél év múlva esedékes jubileumi esemény megünneplésére. Jogelődünk, a Szarvasi Öregdiákok Szövetsége 1926. május 19-én alakult meg, s lett bejegyezve.
E sorok írója, aki az iskola korábbi igazgatója, és aki 20 éven át felelősséggel, s szeretettel látta el két cikluson át a baráti kör elnöki, majd választmányi tagságával, utóbb a titkári tisztséggel járó feladatokat – búcsúzik. Vezetői tagságomról lemondva hálás szívvel adom át helyemet, s az új vezetőségnek sok sikert kívánok! Köszönöm a lehetőséget, hogy Veletek munkálkodhattam. Hajrá Szarvas, hajrá Vajdások!
Szeretettel, tisztelettel:
Rágyanszky István tiszteletbeli elnök

