Menu
in

Meggyulladt az első gyertya Szentandráson is

ultraraw

A hagyományoknak megfelelően civil szervezetek közreműködésével zajlott az első adventi gyertya meggyújtására Békésszentandráson, melynek során a Szentandrási Dalkör adott elő karácsonyi dalokat, illetve verseket. A dalkör vezetője, Oláh Gézáné Erzsike néni háláját fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a település adventi feldíszítéséhez. Kiemelte a helyi betlehem készítőit, Szécsi Violát és csapatát, akik azt 900 éves népi vallásos hagyomány jegyében készítették, illetve Szalai Brigittát és csapatát, akik a Körös medrébe helyezték világító adventi koszorújukat. Nem hagyta ki a helyi településüzemeltetést sem, akik mindezekben segítséget nyújtottak.

Az első gyertyát szombaton rendezett Szent András-nap díjazottja, Molnár Józsefné gyújtotta meg.

Fotó: Balla Ferenc

Exit mobile version