in

„Kiváló Duális Képzőhely 2025” és „Év Gyakorlati Oktatója 2025” díjátadó

A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. december 12-én ünnepélyes keretek között adta át a „Kiváló Duális Képzőhely 2025” és az „Év Gyakorlati Oktatója 2025” díjakat a Rokka Rendezvényházban. A díjátadó célja idén is az volt, hogy elismerje azokat a vállalkozásokat, szervezeteket és oktatókat, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a térség szakmai utánpótlásának biztosításához, a képzés színvonalának emeléséhez és a duális rendszer folyamatos erősítéséhez.

Az elismeréseket Mészárosné Szabó Anna, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője, valamint Hatos Istvánné, a szakképzési bizottság elnöke közösen adták át. Az eseményen elhangzott: a vállalkozásoknak egyre nagyobb szükségük van jól képzett, motivált, gyakorlati tudással rendelkező szakemberekre.

A most kitüntetett gyakorlati oktatók és képzőhelyek mind hozzájárultak a szakmák presztízsének erősítéséhez, a képzések tartalmi megújításához, a modern technológiák oktatásba való bevonásához, a fiatalok személyes és szakmai fejlődéséhez, valamint a térség gazdasági versenyképességének növeléséhez.

Munkájuk során nem csupán szakmai ismereteket adnak át, hanem felelősségtudatot, igényességet, precizitást és szakmai identitást is formálnak. A díjazottak tevékenysége sok esetben több évtizedes elhivatottságot, komoly beruházásokat, valamint a technológiai fejlődéshez való folyamatos igazodást tükrözi.

A kamara számára kiemelten fontos, hogy azok a műhelyek és oktatók, akik a jövő szakembereit képezik, méltó elismerést kapjanak, hiszen munkájuk nélkülözhetetlen a térség gazdasági fejlődésében.

A díjazottak

„Az év gyakorlati oktatója 2025”

  1. mikro- és kisvállalkozás kategória – Nagy Sándor Antal (Meto-Dent Bt.)
    a díjazott: Nagy Sándor Antal, a Meto-Dent Bt. tulajdonosa és gyakorlati oktatója. A folyamatos szakmai megújulás híveként mindig naprakész ismereteket közvetít, miközben saját laboratóriumában új technológiák kipróbálásával és alkalmazásával is gazdagítja tapasztalatait.
    Oktatói munkáját szoros együttműködés, őszinte kommunikáció és rendszeres visszajelzés jellemzi. Célja, hogy a tanulók ne csupán megfelelő szakmai alapokkal rendelkezzenek, hanem határozott szakmai identitással és modern szemlélettel lépjenek ki a munka világába. Kiemelt hangsúlyt helyez a fegyelemre, a precíz munkavégzésre és a felelősségtudat kialakítására.

Munkájának eredményességét jól mutatja, hogy számos korábbi tanítványa mára hazai és nemzetközi laboratóriumok megbecsült szakemberévé vált.

Oktatóként büszke arra, hogy tanítványai nem csak szakmailag állják meg a helyüket, hanem emberségükben, hozzáállásukban és elhivatottságukban is méltó képviselői a fogtechnikus szakmának.

  1. közép- és nagyvállalkozás kategória – Pardi Sándor (MÁV Személyszállítási Zrt.)
    a következő díjazott: Pardi Sándor, a MÁV Személyszállítási Zrt. vasútijármű szerelő technikus szakoktatója. „Sanyi bátya” – ahogy tanulói hívják – nélkülözhetetlen szereplője a vasúti szakképzés mindennapjainak. Személyében nem csak egy kiváló járműdiagnosztikust ismerhetünk meg, hanem egy olyan embert, akiről a fiatalok példát vehetnek. Több, mint 40 év van a háta mögött. Jelenleg is aktív szakoktatóként dolgozik, tudását pedig töretlenül frissíti.

Elkötelezettségét jól mutatja, hogy az évente megrendezett békéscsabai mozdonykiállítás előkészítésében is tevékenyen közreműködik, és folyamatos párbeszédet tart fenn a terület vezetésével a szakképzés fejlesztése érdekében. Tettrekész hozzáállásával motiválja tanulóit és kollégáit, mindig a legjobb tudását adva.

Szakmai szerepe kiemelkedő a vállalatnál a jövőben bevezetésre kerülő erősáramú elektrotechnikus, elektronikai technikus és elektronikai műszerész szakirányú oktatások kialakításában is. Tanítványait egyénileg, képességeikhez igazodva támogatja, hozzájárulva ahhoz, hogy több diák sikeresen szerepeljen a szakmai versenyeken.

Kiváló Duális Képzőhely 2025

1.Gécs Norbert György egyéni vállalkozó

Gécs Norbert György aranykoszorús karosszérialakatos mester, aki 1987-ben szerzett képesítést karosszérialakatos szakmában, s az idők folyamán érettségit szerzett, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola pedagógia szakán szakoktatóként végzett és 1999 óta fáradhatatlanul végzi oktatói munkáját.

Műhelyében karosszérialakatos, járműfényező, hegesztő és klíma és légtechnikai szakmában képez fiatalokat, évfolyamonként négy diák számára biztosítva magas szakmai színvonalú gyakorlati környezetet. Kiemelt hangsúlyt fektet a minőségi munkavégzésre, az igényes környezet kialakítására, és arra, hogy tanulói és kollégái korszerű, professzionális eszközökkel dolgozhassanak. Kicsi cég, de eredményes működése hosszú távon csak úgy biztosítható, ha szolgáltatásaik színvonalát a mindenkori piaci igényekhez igazítják. Ezt garantálja az ISO integrált minőségirányítási rendszerük is.

2.Klimber Épületgépész Kft.
A Klimber Épületgépész Kft. több szakmában – villanyszerelő, hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, épületgépész technikus és erősáramú elektrotechnikus – nyújt magas színvonalú szakirányú oktatást. A vállalat szakemberei, élükön a cég motorjával, az ügyvezető Gajdács Tibor úrral, kiemelkedő tapasztalattal rendelkeznek az ipari tejtermelő, élelmiszer-feldolgozó, kereskedelmi és vendéglátóipari rendszerek, valamint a hűtési és klímatechnikai megoldások területén. Folyamatos szakmai megújulásra törekszenek, és nagy hangsúlyt helyeznek az utánpótlás-nevelésre, hogy a jövő szakemberei stabil, korszerű tudással kezdjék pályájukat. Tapasztalataik szerint a tanulóképzésben az a leghatásosabb, ha megfelelő szinten begyakoroltatják a gyakorlati alapokat, megadják az ehhez szükséges elméleti hátteret – Erre a célra oktatótermet alakítottak ki -, majd a tanulók a tényleges életben tapasztalhatják meg a szakmák tényleges fogásait. Tanulmányi versenyekre is folyamatosan készítenek fel tanulókat. 23 éve van jelen a cég a tanulóképzésben.

3.Kolozsi József Gépipari és Kereskedelmi Kft.

A Kolozsi József Gépipari és Kereskedelmi Kft. a vármegye legnagyobb kazángyártó vállalata, egyben Mezőberény egyik legjelentősebb foglalkoztatója, amely 1995-ös alapítása óta folyamatosan növekszik és fejlődik.

2013-ban létrehozott tanműhelyükben azóta is rendszeresen képeznek hegesztő tanulókat, kiemelten figyelve az egyéni mentorálásra és a tehetséggondozásra. Oktatójuk, Virág János példát mutat lelkesedésből, kitartásból és elhivatottságból, munkájával diákok generációi számára nyitva utat a szakmai siker felé.

A cég számára stratégiai prioritás a szakmai utánpótlás biztosítása és a technológiai fejlesztésekhez való alkalmazkodás. Ugyanakkor az oktatás nagy kihívás is. Évről-évre több a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartászavaros tanuló, úgyhogy az első lépés mindig a csapat összekovácsolása, a képességek, a szociális helyzet feltérképezése. Ezután jöhet a szakmai oktatás. Mindez egy fal építésére hasonlít, a téglákat egymásra pakolva lehet felfelé haladni. Motivációt, kitartást, lelkesedést kell építeni. Azért mindig van egy gyöngyszem, akit fel tudnak készíteni szakmai versenyre és elrepítik egészen a dobogóig.

4.Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt.

A Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. az Alföld egyik legnagyobb munkáltatójaként évtizedek óta meghatározó szereplője a műszaki szakképzésnek: gépi- és CNC forgácsolókat, hegesztőket, villanyszerelőket, CNC programozókat, elektronikai és mechatronikai technikusokat, logisztikai technikusokat képez, 2014 óta pedig jól felépített duális rendszerben támogatja a tanulók szakmai fejlődését. Korszerű technológiai hátterükre építve külön oktatási célra berendezett tanműhelyekkel rendelkeznek. Számos verseny siker született felkészítésüknek köszönhetően, többek között 1. hely a Szakma Sztár ipari robotika versenyén, 1. hely az SMC Hungary megmérettetésen, és 2. hely a XXXIII. Országos CNC programozó versenyen. A pályaorientációban is hatalmas erőfeszítéseket tesznek a kisiskolások fémipari szakmák iránti figyelemfelkeltését megcélozva.

A Linamar számára kiemelten fontos az utánpótlás-nevelés. Helyi képzési programjaikat a szakképzési centrumokkal közösen alakították ki, 2025-ben együttműködés indult az Andrássy Gyula Gimnáziummal szakkörök megtartása keretében, 2024 óta pedig a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával közösen működtetik a LINAMAR Ipari Partnerségi Tanszéket.

2024-ben elnyerték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Az év duális képzőhelye” díjat nagyvállalat kategóriában, a pénzt felajánlották kamaránknak a szakmai oktatásban részt vevő tehetséges, szorgalmas hátrányos helyzetű diákok számára.

Igyekeznek a náluk képzett tanulóknak életpálya modellt bemutatni és törekszenek arra, hogy a náluk végzett diákok munkavállalóként részesei legyenek vállalatuk növekedésének.

5.MÁV-Személyszállítási Zrt.

A MÁV-Személyszállítási Zrt. anyavállalat több mint 150 éves történelmére építve 2009 óta folytat duális képzési tevékenységet. Kiemelt szerepet vállalnak a vasútijármű-szerelő utánpótlás biztosításában, a biztonságos és megbízható vasúti közlekedés jövőjének szolgálatában. A fiatalok számára stabil szakmai alapokat, jól felszerelt műhelyeket és elhivatott oktatókat biztosítanak – olyan környezetet, ahol a szakma presztízse és a tudás iránti tisztelet egyaránt jelen van. Jelenleg a MÁV Zrt. Magyarország legnagyobb létszámú munkáltatója a holding közel 57.000 főnyi munkavállalói állományával. Békés vármegyében is mintegy 1900-200 család megélhetését biztosítják. Mindez jelentős társadalmi felelősségvállalást helyez a cégre. Dolgozóikat folyamatosan képzik és igyekeznek saját képzésekből biztosítani az utánpótlást, jó példa erre vasúti járműszerelő technikusok képzése szakképzési munkaszerződésekkel. Szakmai versenyekre is készítenek fel tanulókat és rendszeres résztvevői a pályaorientációs célból szervezett pályaválasztási kiállításoknak is.

6.Meto-Dent Bt.

A Békés Vármegye fogászati ellátásához több mint 25 éve hozzájáruló Meto-Dent Bt. 2008 óta fogad fogtechnikus tanulókat, és az elmúlt években jelentős fejlesztéseken keresztül vált a régió egyik meghatározó, digitális technológiákra építő műhelyévé. A kezdeti hagyományos technológiák után fokozatosan tértek át a modern, digitális munkafolyamatokra, komoly beruházásokkal támogatva a minőségi szakmai munkát. A tanulók mentorálása központi szerepet kap: az alapvető kézi technikáktól a digitális tervezésig lépésről lépésre vezetik őket az önálló, magas színvonalú munkavégzés felé. Meggyőződésük, hogy a szakmai utánpótlás biztosítása nemcsak feladat, hanem felelősség is.

A cég a tanulóképzést nem csupán kötelezettségként kezeli, hanem hivatásként és hosszú távú befektetésként a jövőbe. A szakmai utánpótlás biztosítása nem csak a munkaerőpiac, hanem a szakma presztízsének megőrzése szempontjából is kulcskérdés.

7.TASI TETŐ Kft.

a következő díjazott: a TASI TETŐ Kft., amely már 2019-es indulásának évében gyakorlati képzőhellyé vált az ács szakmában. Azóta is minden évben van 1-2, néha 4 nappali tagozatos és felnőtt diákjuk. A vállalat modern, fedett, fűtött-hűtött műhelye ideális környezetet nyújt a tanulóknak, akik így az időjárástól függetlenül, biztonságos és korszerű helyszínen sajátíthatják el szakmájuk alapjait. Az eszközpark folyamatos fejlesztése mellett nagy figyelmet fordítanak a tehetségek kibontakoztatására: 2024-ben egyik tanulójuk 2. helyezést ért el a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen.

Bár a térség elmaradott, ennek ellenére folyamatosan tudnak munkát biztosítani alkalmazottaiknak, így életszerű körülményeket a tanulóiknak is. Tudomásuk szerint több tőlük kikerült diák lett ács egyéni vállalkozó.

8.Varga Krisztián László egyéni vállalkozó

a következő díjazott: Varga Krisztián László egyéni vállalkozó, aki 2021 óta folytat duális képzési tevékenységet a gépjármű-mechatronikai technikus szakmában. Mezőberényben található, kétszer 380 négyzetméteres műhelye kiválóan felszerelt, korszerű, autóipari technológiákkal támogatott gyakorlati környezetet biztosít.

Oktatói munkáját a folyamatos szakmai fejlődés, az igényesség és a diákok támogatása jellemzi – olyan műhelyt teremt, ahol a tanulók valódi szakmai tapasztalatot szerezhetnek a legmodernebb berendezéseken.

Varga Krisztián vallja, hogy a mai világban nagyon fontos a fegyelem, a tisztelet és az elhivatottság, amit át kell tudni adni a diákoknak. Megfelelő habitussal a tanulók pozitív irányba terelhetők, akik majd az iskola elvégzése után megállják a helyüket a való életben. Diákjaikat utánkövetik, valamennyien ebben a szakmában dolgoznak főállásban és három egykori tanulójuk ma már a saját munkavállalójuk.

9.KUKA Hungária Kft.

a következő díjazott: a füzesgyarmati KUKA Hungária Kft., amely közel 30 éve foglalkozik vezérlőszekrények és vezérlések gyártásával, és 2011 óta oktat hegesztő tanulókat a Szigeti Endre Szakképző Iskolával együttműködésben. A vállalat már az elméleti képzésben is nagy hangsúlyt fektet a munkabiztonságra és a modern technológiák megismertetésére, miközben motiváló, támogató környezetet teremt a fejlődni vágyó fiataloknak.

Kiemelkedő teljesítményüket bizonyítja, hogy a 2024/25-ös tanévben egyik végzős tanulójuk kiváló eredményt ért el a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen.

Tapasztalatuk, hogy megfelelő képzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező szakembert nem egyszerű sem találni, sem megtartani. A hegesztő tanulók szakirányú oktatásával lehetőségük nyílik arra, hogy saját elvárásaiknak megfelelő munkaerőt neveljenek és nekik munkát ajánljanak.

Bátor György Doxy, Harsányi Botond, Valastyán Máté, Kunstár Gellért, Velencei Boldizsár, Csilik Szofi, Csilik Attila, Csilik Natasa, Szilágyi László, Krajcsovicz Magdolna és Bajusz Bende.

Nemzetközi eredményekkel és nyolc korosztályos válogatottal zárta az évet a Szarvasi Kajak-Kenu Club

Régi-új utak a pedagógiában… – szakmai napot tartott a GFE Szarvasi Gyakorlóintézménye