Aki bejegyzi életeseményeinket a nagykönyvbe

Az anyakönyvvezető az, aki jelentős életeseményeink szereplőjeként részese életünknek. Már születésünkkor kiállítja rólunk az anyakönyvet, aztán házasságkötésünkhöz gratulál és életutunk végének dátumát is ő jegyzi be a nagykönyvbe. Köszönti a szépkorúakat, ám ezúttal Szarvas közismert és közkedvelt anyakönyvvezetőjét, dr. Bankóné Ordovics Katalint köszöntötték munkatársai szép kerek születésnapja alkalmából. Lapunk is megragadta az alkalmat, hogy kérdezősködjön az anyakönyvvezetőség mibenlétéről. – Amikor kislány korodban feltették a kérdést: Mi leszel, ha nagy leszel?, emlékszel, hogy mit válaszoltál? – indítottuk a beszélgetést.

– Nem igazán. Amire emlékszem, hogy elsős gimnazistaként kellett írni erről egy fogalmazást, akkor már azt gondoltam, hogy valami emberekkel foglalkozó dolog lesz a munkám és az, hogy a családommal törődjek.

– Romantikus alkat vagy?

– Szeretem a romantikus filmeket, verseket, de a hétköznapi életben nem mondanám, hogy romantikus lennék, sokkal inkább földhözragadtnak gondolom magamat.

– Az anyakönyvvezetők és a romantika összekapcsolása nyilván az esketésből fakad, de mi minden dolga van még az anyakönyvvezetőnek?

– Rengeteg dolga van még. Manapság az anyakönyvek adategyeztetése és javítása zajlik a digitalizációs folyamat részeként. Az évek, évtizedek során – 1895. október 1-jén vezették be az állami anyakönyvi rendszert Magyarországon – jópár elírás keletkezett, ezeket egyeztetjük, javítjuk. Az elektronizálás folyamatosan zajlik, hogy a digitális anyakönyv a lehető legpontosabb legyen.

– Neked kell dönteni ezekben az ügyekben?

– Az idevonatkozó szabályok alkalmazásával nekem kell dönteni, az anyakönyvi bejegyzés pedig határozatnak minősül, aminek összhangban kell lenni a népességnyilvántartási adatokkal. Vannak bonyolult esetek is, amikor felterjesztjük azt magasabb fórumokhoz. De az alapelv az, hogy az állampolgár helyben, a lehető legkevesebb utánajárással tudja megoldani az anyakönyvvel kapcsolatos dolgait. Ezen túlmenően feladatunk az állampolgársági eskü letételében való közreműködés, a honosítási ügyek, a külföldön történt anyakönyviesemények hazai anyakönyvezése, vagy az apai elismerő nyilatkozatok felvétele. A családi eseményeken való részvétel, a szépkorúak köszöntése. Ehhez a feladathoz érzelmileg is kötődöm, mert sokat voltam idősek társaságában, tisztelem és szeretem az időseket. Másokat is arra bíztatok, hogy örüljünk a köztünk élő felmenőknek, lássuk meg bennük azokat az értékeket, melyet az évek során felhalmoztak, mellyel ők is segíteni tudnak nekünk.

– Mikor lettél anyakönyvvezető?

– Anyakönyvvezető 1995-ben lettem először, de januárban már 39 éve lesz, hogy a közigazgatásban dolgozom. Érettségi után ugyan fogtechnikusnak tanultam, mert a nagyapám fogtechnikus mester volt, mellette mi, gyerekek is belenőttünk a szakmába, fogakkal játszottunk, gipszet öntöttünk. El is végeztem a fogtechnikus képzést Hódmezővásárhelyen, de nagyapa akkor már nyugdíjas volt, önállóan pedig nem vágtam bele ebbe a munkába. A Városi Tanács Igazgatási Osztályán kezdtem dolgozni, itt lettem gyámügyes, de foglalkoztam akkoriban mindennel a tehenek krotáliájától kezdve a méhészek értesítésén és a talált tárgyak nyilvántartásán át a hagyatéki ügyekig bezárólag. Aztán – 1992-ben – ezutóbbi lett a fő feladat, mellette az akkor zajló kárpótlások miatt volt érdekes és sokrétű a munka. Aztán három évig gyesen voltam, de előtte még – akkori osztályvezetőm Kugyeláné Kati bíztatására – letettem az anyakönyvvezetői szakvizsgát. Amikor gyesről visszatértem, 1995-ben egy évre az anyakönyvbe kerültem, egy gyesen lévő kolléganőt helyettesítettem, ezt követően 10 évet szociális területen dolgoztam. Ebben az időszakban szereztem meg óvónői és szociális igazgatás-szervezői diplomámat, munka mellett. Amikor Tóthné Zsuzsa nyugdíjas lett, akkor kerültem ismét az anyakönyvbe, s azóta, 2007-től itt vagyok.

– Mi a számodra legkedvesebb a temérdek feladat között?

– Nagyon szeretem a régi anyakönyveket lapozgatni, böngészni. Tárgyként is nagyon szépek ezek a kötetek és nagyon szépen írtak bele a történelem során az elődök. Aztán, a 50-es évek közepén megromlik a papír minősége, kicsit elhanyagoltabbak, múlékonyabbak az anyakönyvek. Ezért is jó, hogy 2014-től megkezdődött a digitalizáció, aminek eredményeként minden egy helyre kerül, de ez nagyon sok idő és rengeteg munka árán valósulhat csak meg. Kedves elfoglaltság a szépkorúak köszöntése és a házasságkötés is. Ma már teremben alig van esküvő, megyünk külső helyszínekre, ahová kérik. Van úgy, hogy szombaton három különböző helyre is menni kell, ami kissé megerőltető, de nagyon szép és hangulatos, hiszen mindig más a helyszín, a díszítés a zene. A beszédek megírásakor is egyedivé kívánjuk tenni a fiataloknak szánt köszöntőnket, ezért a szokásunkért és Szarvas természeti szépségéért nagyon sokan vidékről jönnek hozzánk házasságot kötni.

– Saját esküvődön ki adott össze a férjeddel?

– Rendhagyó volt az esküvőnk, az irodában egy pénteki napon. Úgy volt, hogy Tusjakné Marika ad össze minket, de aztán mégis Tóthné Zsuzsa volt az anyakönyvvezetőnk. Itt csak két tanú volt még jelen rajtunk kívül, másnap volt a templomi esküvőnk és a lakodalmunk.

– Említetted korábban, hogy a családdal való törődést is fontosnak érezted már gimanzistaként. Hogyan kell ezt érteni?

– Nagyszüleimmel is nagyon sokat voltunk a húgommal és unokatestvéreimmel együtt, nagyon szerettünk velük lenni, később is természetes volt a velük való törődés, szüleimmel és anyósomékkal is sok időt töltöttem segítettem őket amiben csak tudtam.

– Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?

– Van öt cicánk, három kinti és két benti, velük sokat foglalkozom. Szeretek sorozatot nézni, járok tornázni, szívesen dolgozom a kertben, a telken. Ha nyugdíjas leszek, talán lesz erre több időm is. A nyugdíjas évekre több tervem is van, és szeretnék egy új hobbit a korábbi gobelin-hímzés helyett.

– Az anyakönyvvezetés terén van már utód?

– Igen, Újhelyi Orsi már 6 éve itt van. A Covid-időkben került ide, amikor maszkban és minimális külsőségek mellett zajlottak az esküvők. Ez már szerencsére csak egy érdekes emlék, de van utódlás, viszont kell még majd további utánpótlás is. Szeretek a fiatalabb kollégákkal dolgozni, mert ők rugalmasabbak és mindig tanulhatok tőlük valami újat.

– A kollégák születésnapi köszöntése meglepett?

– Annyiban nem, hogy szoktuk itt egymást köszönteni, de a torta és a dekoráció az meglepetés volt, jólesett.

– A kollégákkal milyen viszonyban voltál az évek során?

– Jó viszonyban voltam mindenkivel legyen az vezető vagy dolgozó. A tanácselnökkel később a polgármesterekkel és képviselőkkel is közvetlen kapcsolatban kellett lennem, például bizottsági és testületi anyagok összeállításánál majd az állampolgársági eskük vagy a szépkorú-köszöntések alkalmával is. Amikor Babák Mihály lett a polgármester bevezette, hogy a képviselő-testület nevében személyesen köszöntötte a fiatal párokat így sokszor álltunk egymás mellett ezeken a boldog családi eseményeken. Természetes volt, hogy a közvetlen vezetőimmel a mindenkori jegyzővel és az osztályvezetőkkel is megpróbáltam a lehető legjobban együttműködni. A legközvetlenebb kapcsolatom természetesen a mindenkori munkatársakkal volt és van. Sok emberrel dolgoztam együtt az elmúlt negyven évben, mindenkivel jól kijöttem. Mostanában – távolodva az aktív kortól – gondolkodom azon, hogyan tudom majd máshol is hasznossá tenni magamat. Az én családomban is jellemző a 80 fölötti életkor, férjem családjában pedig nem ritka, hogy 90 fölött, majd 100 évig is éltek a felmenők.

TL – Szarvasi Ujjság