Boronyák Gergely az egyik legrégebben Szarvason játszó művész, hiszen 2014-ben a Csodaszarvas ősbemutatójának Hunor szerepében mutatkozott be, ezt követte 2015-ben a Lili bárónő Illésházy László alakja, majd az emlékezetes Valahol Európában musicalben Ficsúr bőrébe bújt, amelyben számomra két emlékezetes jelenete volt, ezt követően a szintén felejthetetlen Imádok férjhez menni című előadásban igazi angol úriembert alakított, angol humorral. Ezután szinte minden évben új előadás szereplőjeként állt színpadra, sok emblematikus szerep, jelentős előadás született alakításában. Nagyon szerettem a Sors bolondjaiban Chuck és az Akácemberben Berger tanító alakítását Gergőnek de az Argentin tangóban Mendoza nyomozótiszt szerepében is kiemelkedő alakítást nyújtott, ahogyan az Édes Annában Vízi Kornél szerepében, amelyért 2023 nyarán a MTT férfi mellékszereplő díját nyerte el. (Felsorolnám minden alakítását, de most nem ez a célom.)
Októberben, Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámájában John Proctor szerepét alakította – Dósa Zsuzsa rendezésében – érzékenyen, kiemelkedően. Együtt lélegzett Proctorral – ettől volt hihetetlenül kiemelkedő az alakítása.
Gergővel a bemutató után beszélgettem Proctor szerepéről. Jó volt hallani, hogy milyen szeretettel, átéléssel beszélt a darabról, a szerepéről, az általa alakított figuráról.
Mesélj Proctorról, milyen Boronyák Gergely Proctorja?
Láttad milyen…. (nevetés)
Mindenki Proctor, mindenkiben van igazságérzet. Miller ezt nagyon tudta – Az ügynök halálában is, a tipikus kisember, akit bedarál a hatalom. Proctor azért szép szerep, mert embert kell ábrázolni, ami mindannyiunkban ott van. Aki küzd az igazságáért, aki nem bírja elviselni az igazságtalanságot. Ő is bűnös és a legnagyobb baj az, hogy nem tud megbocsájtani saját magának. Képtelen túllendülni az eseményen. Azt mondja a feleségének: „Dermesztő a becsületességed, a szentséged.” Ha szeretünk és tisztelünk valakit, és ellene teszünk, azt nagyon nehéz magunknak megbocsátani – Proctor képtelen erre.
Utána olvastam a kornak, a történetnek, a dráma puritán emberekről szól, akik dolgosak, Proctor is ilyen, úgy viselkedik, mint egy ember, semmi extra. Proctor nem hős, egy ember! Ahová a végén eljut, azt sem hősiességből teszi…
… nem, ezt én sem gondolnám! Emberségből teszi!
Igen, mert úgy nem érdemes élni, amit felkínálnak neki, azt ő nem bírná tiszta lelkiismerettel. Nem tudna az emberek szemébe nézni.
A főbíró és Parris tudja, hogy Abigail elszökött, sejtik az igazságot, sőt tudják, mégis hamis vallomást akarnak Proctorból kicsikarni…
Ez meg a hatalom természetének ábrázolása Miller drámáiban. A hatalom nem hátrál meg akkor sem, mert tévedhetetlennek kell látszani. A dráma ezt nagyon szépen mutatja be. Ezek a dolgok nem változnak, sőt! A történet 1692-ben játszódik, 1953-ban írta Miller, és ma is érvényes!
Sokat beszélgettünk a próba alatt és rájöttünk mindenkiben van hasonló trauma.
Proctor kapcsolatai is nagyon emberiek…
Hale tiszteletes egyszerű ember, van egyfajta tartózkodása Proctornak vele szemben, hiszen mégiscsak egy nagytudású ember. Tart tőle, de mégis, a második felvonásban csak rá és Maryre számíthat. De Mary összeomlik, ezért csak Hale marad, aki rájön, hogy nem biztos, hogy igazak a vádak, Proctor bízik Hale egyenességében. Hale nem tud kitörni saját kereteiből, igaz megtagadja a bíráskodást. De védi Proctort.
Elizabeth szereti férjét – ez fordítva is igaz. A színpadon a házaspár közötti csend nagyon fontos kapcsolatukban. De van egy távolságtartás ebben a házasságban. Proctor melegségre vágyik, talán ezt kapja meg Abigailtől. Abigail gyors gondolkozású, improvizatív készséggel rendelkező lány. Van benne gonoszság is. Ahogy rázúdul Proctorra a rendszer, veszélyben van, ezért áldozza fel Proctort. A maga érdekében, hogy életben maradjon.
Hibátlanul van megírva a dráma. A világirodalomban kevés helyen van úgy megírva, egy szerelmi jelenetet, amelyet úgy ábrázol az író, hogy nem a szerelmet, hanem az elmúlt szerelmet írja meg. Egy elutasítás van Proctor részéről, mégis egy olyan szenvedélyt kell megmutatni, amely szenvedélyből lobban fel egy iszonyú világégés, ami itt elindul. Proctor szeretetre vágyik, amit nem kap meg – a felesége betegeskedik – pedig Elizabeth is szereti férjét, de Elizabeth távolságtartó, vagyis ez a dolog nem passzol náluk. Csak a darab végén oldódik fel Proctor és Elizabeth között, hogy mindketten mennyire szeretik és tisztelik egymást. De Abigail halálosan szerelmes Proctorba. Proctor pedig feláldozza becsületét Elizabethért.
Parris sem rossz ember, sokszor esendő… aggódik a lányáért, a hivatásáért…
… és főleg önmagáért…
Persze, hogy mi lesz vele. Aztán végül Proctor eljut oda, ahová eljut…
Az ember mindig tudja mi a helyes. Szabó Magda írta: „Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.” De néha hozunk olyan döntéseket – én is, te is – amelyre nem vagyunk büszkék, mert visszaüt, hordozzuk magunkkal. Nem nagy dolgokra gondolok. De például, ha látok egy kutyát az útszélén, és nem állok meg, mert sietek, mert tudom, hogy nem tudom elhelyezni nem veszem fel. Későbbiekben nem tudom elfelejteni a képet, bennem marad. Proctor a végén nem tud máshogy cselekedni. Olyan ember, aki nem tehet mást. „Három fiam van. Hogy legyen belőlük ember, ha megtudják, hogy elárultam a testvéreimet?” – mondja, mert nem tudna az emberek szemébe nézni, ha elárulná Rebeccát, vagy bárki mást. Nem azért teszi ezt Proctor, mert ez a helyes, hanem azért, mert nem tud mást tenni, ha ember akar maradni, mert relativizál. Megadja nekik a hazugságot, mert nem veszíthet semmit, hiszen régóta elvesztett mindent. Pária lenne a közösségben, nem lenne becsülete. És kitől kér segítséget? – a feleségétől, akit a legnagyobbra tart!
Elizabeth záró mondata: „Most már megtalálta békéjét. Uram, Istenem, ne legyek én az, aki elveszi tőle!” Kell ennél szebb vallomás! Ez a válasz arra, hogy Elizabeth a maga módján szereti férjét.
Nehéz volt Proctorrá válni?
Nem könnyű, de sokat beszélgettünk, Zsuzsa (Dósa Zsuzsa) nagyon odafigyelt minden apró mozdulatra. Lassan alakult ki a teljes személyisége, de magaménak érzem. Nagyon jó volt, hogy nem volt sok díszlet, így csak a színészi játékra figyelhettek a nézők, ezt imádtam!
Gergő, még egyszer szeretettel gratulálok a nagyszerű alakításodhoz, mert eggyé váltál Proctorral! Köszönöm, hogy szeretettel, türelemmel válaszoltál kíváncsi kérdéseimre. Köszönöm a beszélgetést!
Galambos Edit