Az ünnepi műsorral tisztelegtek a magyar kultúra előtt Békésszentandráson. A Polgármesteri Hivatal nagytermében a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola nyolcadikosai idézték fel az ünnep előzményeit: Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz szövegét, amelyet később Erkel Ferenc zenésített meg, és amely a nemzeti identitás egyik legfontosabb pillére lett. A résztvevők emlékeztetést kaptak arra, hogy 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját, tisztelegve a magyar irodalom, zene, nyelv és hagyományok előtt. Az esemény nemcsak történelmi visszatekintés volt, hanem annak hangsúlyozása is, hogy a múlt öröksége ma is iránytűként szolgálhat a közösség számára.
Az általános iskola nyolcadik osztályos diákjai irodalmi és zenei összeállításon keresztül versekkel és dalokkal mutatták be a magyar nyelv eredetét, kifejezőerejét és szépségét. A műsor egyik kulcsmondata az anyanyelvhez való tudatos, igényes viszonyt emelte ki: a nyelv olyan kincs, amelyet „nyesegetni, tisztogatni és szépíteni” kell – vagyis folyamatos gondoskodást, odafigyelést igényel. Többször felcsendült egy dal, amelynek refrénje – „megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom a szüleim nyelvét” – hitvallásként fogalmazta meg a nemzedékek közötti felelősséget és a nyelvi örökség továbbadásának kötelességét.
Az ünnep második része Aszódi Imre, a magyar kultúra lovagja egykori háza előtt zajlott, aki a magyar kortárs irodalom fejlesztéséért kapta kitüntetését. A helyszín szimbolikája – egy olyan ember otthona előtt, aki életével a kultúra szolgálatára tett tanúságot – erősítette az üzenetet, hogy a kultúra nem elvont fogalom, hanem konkrét életekben, példákban és helyekben gyökerezik.
Baginé Dorogi Anikó beszédében rámutatott, hogy a kultúra híd múlt, jelen és jövő között: általa értjük meg gyökereinket, alakítjuk jelenünket, és adjuk tovább önazonosságunkat a következő nemzedékeknek. A beszéd kiemelte, hogy a kultúra meghatározza helyünket Európában és a világban, miközben sajátos magyar arcunkat, nyelvünket és hagyományainkat őrizzük.
Fontos eleme volt az ünnepi gondolatoknak Bohák László írásából felolvasott részlet, amely a mindennapi nyelvhasználat és az emberi magatartás kapcsolatára világított rá. A szöveg arra figyelmeztetett, hogy a trágárság, a durva beszéd és a közöny nem pusztán stíluskérdés, hanem a másik emberhez való viszonyunkat formálja, és hosszú távon a közösségi légkört is rombolja. Ezzel szemben az igényes, tiszteletteljes, felelős beszéd a méltóság, a kulturáltság és az egymás iránti megbecsülés kifejezője.
Külön felhívta a figyelmet a szavakért viselt személyes felelősségre: nem elég a magyar kultúra napján szépen beszélni, a hétköznapokban – otthon, a családban, az iskolában, a munkahelyen és az online térben – is ügyelni kell arra, hogyan szólunk egymáshoz. A gondolatmenet lényege az volt, hogy a nyelv iránti felelősség nem egyetlen ünnepi nap feladata, hanem mindennapi gyakorlat, amelyben mindenki – felnőtt és fiatal – egyaránt érintett.
A megemlékezés Móricz Zsigmond gondolataival zárult, amelyek a magyar nyelv különlegességét és a magyarság Európa közepén elfoglalt helyét emelték ki. Móricz szavai – „itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén” – arra emlékeztettek, hogy a magyar nyelv egyedisége nem elszigetel, hanem sajátos értékként gazdagítja az európai kultúrát.
.jpeg)
