A szarvasi kispályás bajnoksággal való kapcsolata a 80-as évek végén kezdődött, még a Kossuth utcai bitumenes pályán. Szurkolóként látta az ádáz csatákat, az Előre, a Derbi, a Plastolus, a Vasipari, a Dózsa TSZ és a Szirén meccseit. Aztán egy rövid időre a Főiskola villanyfényes pályája adott teret az amatőr csapatoknak, majd megépült a Petőfi utcai Sportcsarnok, és a sorozat beköltözött a terembe, írta Facebook-posztjában Gunda Atilla (aki így, egy t, két l-lel írja a keresztnevét). A továbbiakban is az ő posztjából tallózunk.
A 90-es években magas színvonalú sportélet zajlott a városban: NBII-es labdarúgás, NB1-es női kosárlabda, valamint NB1 B-s női és férfi kézilabda csapatok képviselték Szarvast. Az ultramozgalom is erős volt, melynek ő is oszlopos tagja volt; szurkolóként bejárták az egész országot. Belőlük alakult 1996 elején a Hooligans. A teremfoci rendkívül népszerű volt, a 2000-es évek elején negyven csapat küzdött négy osztályban, minden kocsmának, vendéglőnek, cégnek és baráti közösségnek volt saját csapata.
Első mérkőzésüket 1996. január 19-én játszották az Ébredés ellen. Nevükhöz híven a balhék sem maradtak el. Legjobb eredményüket 2001-ben érték el, amikor másodikok lettek a Mozzarella mögött. 2008-ban egy hosszabb szünet következett, majd 2017-ben Gunda Atilla újraalapította a csapatot, és magára vállalta a mindmáig futó bajnokság szervezését is. A Hooligans története során négy gólkirályt adott: Farkas Pétert, Jelen Szebasztián Szilvesztert, Bány Bence Tamást és Csipai Márkot, olyan remek futballistákkal és igazi sportemberekkel játszhatott együtt, mint Furár Róbert, Bány Bence Tamás vagy Csipai Márk.
Harminc év, 552 mérkőzés és rengeteg élmény áll mögötte. Jóval túl az ötvenen érzi, hogy közeledik a vége; a futball szeretete még megvan, de a gyorsasága már megkopott, írja. Hálás minden csapattársának, aki vele sportolt és küzdött a csapatért, különösen Bagi Lacinak, aki már nagyon régóta mellette áll. Ezzel a három évtizeddel ők lettek Szarvas legrégebbi csapata.
Posztja zárásaként reményét fejezte ki, hogy bírja még egy kicsit a játékot, és bíztató jövő vár a szarvasi teremlabdarúgásra.

