Március 9-én a GFE Szarvasi Gyakorlóintézménye „Tavaszi-Zenés Est” programja keretében köszöntötte a szarvasi campus hölgy munkatársait. Az ünnepi hangulatot az egy szál fehér rózsa és a „férfiasan felszolgált” sütemények mellett, a 4HANDS BAND -Molnár János és Nánási Attila- koncertje tette teljessé. A megjelenteket Bíró Gyula, a GFE SZGYÁI főigazgatója, a GFE PK Nevelés- és Társadalomtudományi Tanszékének oktatója, c. egyetemi docens köszöntötte, aki ünnepi gondolatait finom gitárjáték kíséretében osztotta meg a jelenlévőkkel.
**
„Tisztelt Hölgyeim, Kedves Kolléganők!
Egy történet szerint egy idős, nagyhírű professzor –itt a Körös-parton, a régi tanszéki falak között – harminc éve dolgozott a fő művén, melynek címe ez volt: „Az emberi boldogság rendszertana és logikai levezetése”.
A könyv már háromezer oldalas volt, tele grafikonokkal, kúpokkal, hengerekkel és latin lábjegyzetekkel. Egy borongós kedd délután a professzor épp a 42. fejezetnél tartott, amikor a tanszéki adminisztrátor hölgy – nevezzük Zsuzsikának/vagy Nórának – bejött egy csésze gőzölgő kávéval.
A professzor felnézett a szemüvege mögül, és fáradtan így szólt: – Zsuzsika/vagy Nóra, nézze! Sikerült! Matematikailag levezettem a lélek egyensúlyát. Ez a képlet megmagyarázza a Nő és a Férfi dinamikáját is. Nincs több titok.
Zsuzsika/vagy Nóra letette a kávét, ránézett a hatalmas papírkötegekre, majd egyetlen mozdulattal kihúzott egy hajszálat a saját pulóveréről, és ráejtette a professzor legbonyolultabb egyenletére. – Professzor úr – mondta halkan –, ez mind nagyon szép. De amíg ön a boldogság képletét gyártotta, elfelejtette észrevenni, hogy két különböző cipő van a lábán. Az egyik fekete lakk, a másik meg egy lyukas házipapucs.
A professzor döbbenten nézett le a lábára. Tényleg… Harminc éve így jár.
– És még valami – tette hozzá Zsuzsika az ajtóból mosolyogva. – A háromezer oldal alatt egyszer sem írta le azt a szót, hogy „illat”. Pedig a kávéja épp most hűl ki, és a felesége a folyosón várja egy új sállal, mert tudja, hogy ön megint elfelejtett felöltözni. Harminc éve minden nap…
A professzor akkor rájött: a Férfi az, aki leírja a világot, de a Nő az, aki miatt érdemes benne élni. A férfi kutatja az igazságot, de a nő az, aki szól, ha az igazság éppen felemás cipőben jár. Vagy fel sem öltözik…
A lét elviselhetetlenül gyönyörű… Ti vagytok a létezésünk elviselhetetlen könnyű-nehéz gyönyörűsége.
Platónnál olvassuk a régi regét, miszerint az ember valaha gömbölyű volt, négy karral, négy lábbal és két arccal – egyfajta tökéletes, elégedett „egész-ségben” élt. Aztán jött Zeusz, a Főisten, és féltékenységében kettéhasított bennünket. Azóta csak bolyongunk a világban, keressük a másik felünket, hogy újra egészek lehessünk.
Ha ma végignézek ezen a campuson– az oktatóktól a gyakorlóintézmény nevelőin át a technikai munkatársakig –, azt kell mondanom: Zeusz nem volt igazságos. Mi, férfiak, maradtunk a „csontos, ijesztő, néha kicsit elveszett” felek, akik hajlamosak vagyunk eltévedni egy tiszta folyosón is. Lélek folyosókon… Fogjátok a kezünket.
Ti viszont… ti valahogy megőriztétek azt az eredeti, isteni egészet. Az Egyet.
Mi itt, a szarvasi campuson, nap mint nap társadalmi és lélektani mimikrit gyakorlunk. Úgy teszünk, mintha a tudomány és a neveléselmélet hideg-meleg geometriája – a matematikusok a gömbök és kúpok világának hívják – elég lenne az élethez. De ez csak látszat-otthonosság. Mert a Nő, az igazi Nő, az éteren keresztül is képes hozzánk érni.
Amíg mi „katedraízű meddő gondolatokat” gyártunk, ti a tekintetetekkel, egy ütemes kopogással a folyosón, vagy egy halk mondattal a titkárságon emlékeztettek minket: az élet máshol van.
Az élet ott van a halántékunkban pulzáló érzelmekben.
Bevallom, néha szórakoztatóan balgák vagyunk mellettetek. Olyanok vagyunk, mint Kosztolányi albatroszai: a magasban talán szárnyalunk, de itt a földön, a hétköznapok hócipőjében sokszor csak toporgunk. Kelletek ti, hogy „megnyugtató és lázba hozó módon” helyre tegyétek a világunkat.
Vajon megfelelünk-e nektek ma? Vajon a mi „rettenetesen cikázó tétovaságunkkal” észrevesszük-e az aranyat, amit ti mostok ki a szürke munkanapok zavaros forrásaiból? Mert ti vagytok az igazi sáfárok. Legyetek akár a katedrán, akár az irodákban, akár a campus láthatatlan, de nélkülözhetetlen oszlopai: ti vagytok a mi „elvtelen szentjeink” és „jámbor pogányaink”.
Nem kamasz-szerelem ez már. Ez a felismerésé: hogy mindegyikőtökben ott van az anyánk, a lányunk, a barátnőnk és a rejtélyes kedvesünk. Az Élet-szerelmünk…
Köszönjük, hogy elviselitek a „terhes koponyánkat”, és hogy nap mint nap segítetek nekünk kilépni az álarcaink mögül a fénybe. Köszönjük, hogy vagytok, és hogy mellettetek mi is azok lehetünk, akik: A másik feletek.
Isten éltesse a campusunk, egyetemünk minden Hölgyét!
Ez az Este… a Tietek.”
GFE SZGYÁI
