Ismét bebizonyították a GFE Szarvasi Gyakorló Általános Iskola tanulói, hogy a logikus gondolkodás és a matematikai tehetség nem ismer határokat. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján kiemelkedő eredményeket értek el.
A verseny iskolai fordulójában még 21 lelkes diák mérte össze tudását, közülük a kiváló teljesítményük alapján 15-en jutottak tovább a megyei megmérettetésre. Ez a magas arány jól tükrözi az intézményben folyó tehetséggondozó munka hatékonyságát.
A megyei forduló legizgalmasabb pillanata az eredményhirdetés volt, ahová a régió legjobb matematikusait hívták meg. A Gyakorló iskolából négy tanuló kapott meghívást az elit mezőnybe, közülük név szerint:
8. helyezett lett Lestyan-Goda Vencel Pál (4. osztály)
Felkészítője Grunerné Harmati Mária szakvezető tanító, aki a legkisebbek körében alapozta meg a sikerhez szükséges logikai készségeket.
4. helyezett Tábori Márton
8. hely Bálint Ákos
A 6. évfolyamosok között is a megye legjobbjai lettek a Gyakorló diákjai, csapatban Deák Áronnal 1. helyen végeztek.
Mindhárman Révész Éva főigazgató-helyettes, tanár tanítványai, a matematika tehetségműhely oszlopos tagjai.
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny az ország egyik legnépszerűbb, mégis legnehezebb tesztversenye. Itt nem elég a képletek ismerete: gyors helyzetfelismerésre, kreativitásra és stratégiai szemléletre van szükség, hiszen a rossz válaszokért pontlevonás jár.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek a kitartó munkához és a kiváló eredményekhez!
GFE SZGYÁI

