in , ,

Főhajtás az „egészségügy” előtt

Helyzetjelentés

Koronavírus elleni oltás a Szarvasi Szakorvosiban
Koronavírus elleni oltás a Szarvasi Szakorvosiban (Fotó: Babák Zoltán)

Folyik a csetepaté a mélyen (nagyon mélyen) tisztelt politikusaink között az egészségügy helyzetéről. Miközben valóban „helyzet van”. A helyzet a következő: az állampolgár – mentalitásától függően vagy izgatottan vagy közönyösen – hallgatja-nézi a hírközlő eszközöket. Ha szerencséje van, olyat is hall, hogy be tudja határolni magát, mi is lesz a „vakcinájával”.

Ezután jön a várakozás. Ha a szerencsések (és az idősek) közé tartozik, több-kevesebb idő után megkapja a maga levelét, elolvassa a tudnivalókat, beírja a naptárjába az időpontját, kitölti az űrlapját, és vár.

Amikor eljön a „nagy nap”, szépen (és praktikusan) felöltözik, majd elmegy a megfelelő egészségügyi intézménybe. Az igaz történet pedig most következik, színhelye a szarvasi szakrendelő, időpont: 2021. március 7. vasárnap, 8.40.

Az ajtón belépve a fehér ruhás, maszkos beosztott egészségügyi dolgozó kedves szavakkal, udvariasan fogad. Eligazít minden érkezőt, majd a lifthez kísér négy személyt, és felkíséri a második emeletre. Röviden elmondja a tudnivalókat, és átad az ugyancsak fehérbe öltözött hölgyeknek.

Az első asszisztens, akivel találkozunk, elmondja a közvetlen tenni- és tudnivalókat. Átkísér a várakozó helyiségbe. Nincs tumultus, mindenki időben érkezett, és vár a sorára. Van idő körülnézni, ismerősöket keresni, de beszélgetni már nincs idő.

Egy újabb fehér ruhás asszisztens kedvesen szól azoknak a várakozóknak, akinek lejárt a pihenő idejük (30 perc), hogy hazamehetnek. Néhány percnyi várakozás után szólítja az újonnan érkezetteket, elkéri a kérdőíveket, ellenőrzi a TAJ-kártyákat, és a soron következő két személyt az injekciózás színhelyére vezeti. Egyiküknek még arra is van ideje, hogy megemlíti: a páciens volt az érettségi elnöke. Külön figyelmesség, hogy a házastársakat együtt kíséri a terembe.

Benn fegyelmezetten folyik a munka, az injekciózás folyamatát Kozma főorvos irányítja. Még arra is kiterjed a figyelme, hogy az ismerős férfiakat egy „öklös” üdvözlettel fogadja, és hellyel kínálja. A páciensnek még ocsúdni sincs ideje, már közlik is, hogy az oltás megtörtént.

Egy újabb asszisztens kikíséri a végzetteket a várakozóba. Figyelmezteti a távozókat, hogy a nap hátra lévő része a pihenésé. Ezzel véget is ér a „műtét”. Sem izgalom, sem feszültség – ami történt, az maga a kisebb csoda.

Arra már csak utána van idő végiggondolni: vasárnap van, pihenőnap. Az egészségügyieknek több hónap fáradtságát kellene kipihenniük. Ezek az egészségügyi dolgozók egész napjukat ránk fordítják, nem lehetnek fáradtak, nem lehetnek türelmetlenek. Amit végeznek, amit tesznek, értünk teszik, zokszó nélkül, kedvesen. Lehet, hogy az életünket mentették meg!

Amit mi, beoltottak megtehetünk: mindannyiuknak köszönjük!

 – F  –

Krumplirózsák kolozsvári szalonnával

Krumplirózsák nőnapra

Mert ez a nap ilyen – de örökre a miénk marad!