Vasárnap este a Vízi Színház színpadán a XIV. Cervinus Művészeti Fesztivál harmadik napján Boronyák Gergely és Szemerédi Bernadett Tükröm, múzsám, szerelmem címmel tartott rendhagyó irodalomórát.
A sorban ez az ötödik irodalmi kávéház volt, hiszen így indult 2021. július 15-én, akkor Boronyák Gergő és Timkó János Karinthy Frigyes munkásságának humoros oldalát dolgozták fel, mert mindketten szerették az írót, költőt. A következő évben ugyanezért Rejtő Jenő életének rejtelmeibe avattak be minket. Harmadik, majd negyedik alkalommal már Ragány Misával kiegészülve, hárman készültek ikonikus irodalmi alakok kevésbé ismert oldalának bemutatására.
Ebben az évben Gergő Szemerédi Bernadettel válogatott. A téma: József Attila szerelmei, múzsái. Hallhattunk a kapcsolatokról, a levelezésekből kaptunk választ a költő személyiségéről, az anyag bőséges. Gergőtől a megszokott szenvedélyes előadásmód nem változott. Ezért nagyon jók ezek az irodalmi estek, mert Gergő irodalomszeretete egyszerűen beszippant, magával ragad. Betti a hegedűjét is hozta és természetesen játszott is rajta. A másfél órás előadást Gergő szenvedélyessége és Betti nyugodtsága, pontos precíz szövegmondása jellemezte. Gergő ismét bebizonyította, hogy tudása, érdeklődése kiapadhatatlan, nem másfél órát, de akár a dupláját is képes lenne átadni a közönségnek. Az évek folyamán már biztosan leírtam, de biztatom az irodalomtanárokat hívják meg Gergőt rendhagyó irodalomórára, mert előadásmódja magával ragadja nem csak a közönséget, de szerintem a fiatal generációt is, és talán többen vennék le a polcról a kötetet, vagy telefonjukon rákeresnének az adott kötőre, íróra.
Nem tudom visszaadni azt a dinamikus, lelkes előadásmódot, aminek részesei lehettünk. A két színművész először Vágó Márta és József Attila leveleiből olvasott, de Szántó Judit, Gyömrői Edit és Kozmutza Flóra visszaemlékezéseit is hallhattuk. Szó esett egy kevésbé ismert hölgyről, Martin Mártáról, akibe József Attila azonnal szerelemes lett, és a legszebb szerelmes verset, az Ódát írta neki.
József Attila végtelen szeretetéhsége verseiből is tükröződik, ahogyan az is, hogy hatalmas lelki amplitúdókon ingadozó lelki állapotban élt, ez valószínű a borderline (személyiségzavar) – amiről akkoriban még nem is hallottak, vagyis nem tudták diagnosztizálni, de József Attila érzelmi hangulatingadozásai erre utalnak. Érzelmi hullámvasúton élte életét, amit tolerálni nagyon nehéz volt, de ezzel együtt is kötészete a mai napig a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb fejezete.
„tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose ért meg.”
Vágó Mártának, Szántó Juditnak és Kozmutza Flórának is jelent meg kötete József Attiláról, érdemes elolvasni a témában, de elsősorban József Attila verseit olvassák!
Gergő, Betti, köszönet az estéért!
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.



