A Honvéd Hagyományőrző Egyesület örökös tiszteletbeli tagságot és jubileumi Ezüst Emlékkeresztet adományozott a közelmúltban a 107. életévében járó Papp Lászlónak, Magyarország legidősebb katonájának, magyar királyi honvéd hadnagynak.
Laci bácsi lakóhelyén, az Ótemplomi Szeretetszolgálat Vajda Péter utcai otthonában számolt be a kitüntetéséről, amit a Magyarok Világszövetsége emléklapjával közösen – amit 105. születésnapjára kapott – nagy becsben tart.
Rövid beszélgetésünk alkalmával mély hitét emelte ki, megjegyezve, hogy 60 évesen elvégezte a Katolikus Hittudományi Akadémiát is.
Szólt legnagyobb büszkeségeiről, lányairól, akik rendszeresen látogatják, és persze felemlítette az alma mátert, a Szarvasi Ágostai Hitvallású Evangélikus Vajda Péter Gimnáziumot, az ott töltött éveket, amik megalapozták további életútját.
Mély hitéből is fakadóan jelen helyzetével is elégedett, az otthon lakóinak és igazgató lelkészének, Lázár Zsolt esperesnek barátságát jóleső érzéssel fogadja.
Tatai László – Szarvasi Ujság


