in ,

Fiatal csapattal vágnak a szezonnak női kézilabdázóink

Rekordszámú résztvevő mellett zajlott a Szarvasi NKK nyári edzőtábora.
Rekordszámú résztvevő mellett zajlott a Szarvasi NKK nyári edzőtábora.

Megváltozik az NB II.-es női kézilabda-bajnokság lebonyolítása és ez több helyen nem aratott osztatlan sikert. Tavaly az alapszakasz küzdelmeit alsó-, és felsőházi rájátszás követte, idén azonban a nyolcról négy csoportra redukált, de 14 csapatosra növelt csoportokon belül oda-visszavágós rendszerben zajlik majd az NB II.-es női kézilabda-bajnokság.

Az előző bajnoki kiírásban NB II.-es női kézilabda-bajnokságban a csoportjában 6. helyen záró Szarvasi NKK-nál a nevezés leadásakor még úgy tudták, hogy a bajnokság a korábban megszokottak szerint zajlik majd.

– Meglepődtünk, hogy a csoportunk nem nyolc, hanem tizennégy csapatos lesz és elmarad a nekünk sokkal jobban tetsző rájátszás – mondta Kaliczka László, a Szarvasi NKK felnőtt és ifjúsági csapatának új edzője, aki Száva Flórián szakedző mentorálásával végzi a munkáját. – Korábban az alsó-, vagy a felsőházban hasonszőrű csapatok ellen mérkőztünk, most másabbak lesznek az erőviszonyok, ráadásul nagyon sokat kell majd utaznunk.

A nyári munka már július végén egy edzőtáborral megkezdődött Szarvason, melybe főként az utánpótlás vett részt, de a felnőttek és az ifjúságiak is bekapcsolódtak.

– A tábor mintegy százhúsz fővel zajlott, s bizony mi is meglepődtünk, hogy Szarvasról és a környék településeiről milyen sokan eljöttek – mondta.

Eddig egy edzőmérkőzés időpontja fix: augusztus 20-án a Békéscsabai Előre NKSE „kettes” csapatával játszanak Szarvason, de szeretnének találkozni hagyományos ellenfelükkel, a Csepellel is. Augusztus 22. és 24. között még tartanak egy mini edzőtábort, ekkor már inkább a felnőttek és az ifik számára.

A játékoskeret kicsit más, mint az előző évi, a rutinos Papp Zsófi és Bíró Petra Orosházára tette át a székhelyét, míg Závoda Kata és Pusztai Liza tanulmányai miatt szünetelteti a játékot, de nem marad Farkasinszki Dominika sem. Az érkezők névsora bővebb: a kapus, Bakró Szabina és Nyerges Adél is visszatér, az irányító Jani Kata újrakezdi a játékot és hazatér a Rákosmenti KSK csapatában játszó Farkas Csenge is. Szarvason folytatja csongrádi jobbátlövő, az előző U20-as III. osztályú bajnokság gólkirálya, Urbaniczki Blanka, Békéscsabáról érkezik a jobbszélső Kiss Fanni, illetve ugyaninnen kölcsönbe a balszélső Pétervári Tamara.

– Fiatal a csapat, a legidősebb játékosunk 2000-es születésű. A csapat tagjainak nagy része azért korábbról már ismerte egymást, de természetesen még össze kell szokni a lányoknak. Erre szeptemberi bajnoki kezdésig még bőven marad ideje a játékosoknak – tette hozzá Kaliczka László.

(G. P.)

Papp Laci bácsi a Jubileumi Ezüst Emlékkereszttel.

A hazáért mindhalálig

Harmadik alkalommal rendezte meg Szarvason a Sárkányhajó Fesztivált a Körös Dragon Szarvas SE 2025. augusztus 16-án.

Sárkányhajó-fesztivál harmadszor