in

Megtörtént az elmaradt városi díjak átadása

Dr. Kepenyes Edit jegyző, Keller Gergő és Hodálik Pál polgármester a pótlólagos díjátadón.
Dr. Kepenyes Edit jegyző, Keller Gergő és Hodálik Pál polgármester a pótlólagos díjátadón. (Fotó: Babák Zoltán)

Július 23-án, Szarvas város újratelepítésének 303. évfordulóján ismét kiosztásra kerültek a városi kitüntetések. Akkor néhányan nem tudták átvenni az őket megillető díjakat. Erre csütörtökön, a testületi ülés kezdetén kerített alkalmat a város vezetése Hodálik Pál polgármester irányítása mellett.

Szarvas Város Egészségügyéért Díjat Polgár Nóra, Pedagógiai Díjat Bakos Arany vehetett át.

Szintén nem tudott jelen lenni a díjátadón Keller Gergő, aki akkor épp a versenyszezon közepén volt. Ő szintén csütörtök délelőtt vehette át azt Hodálik Páltól.

Keller Gergő négyszeres utánpótlás világbajnok K4 500 és K2 500 számokban. K4 500-on Európa-bajnok, illetve a felnőttek világkupáján egy ezüstöt és egy bronzot nyert ugyanebben a számban. A felnőtt Európa-bajnokságán K4 500-on hetedik helyet szerzett egységével.

A következő cél az április végi felnőtt válogató lesz, mondta, amin a felnőtt Eb- és vb-keretbe kerülés a célja, majd a világkupákon való jó szereplés.

A díjról elmondta, nem számított rá, hogy most megkapja, meglepetésként érte és nagyon örült neki.

Keller Gergő nevelőedzője Bátor György.

Lustyik Gábor a Békés vármegye természetfotója 2024 pályázaton második helyezést érő képe a Munkácsy Mihály Múzeumban.

Lustyik Gábor fotója második lett a Békés vármegye természetfotója 2024 pályázaton

Kiállítanak a szentandrási kertbarátok