in

7+3 hallgató kaphatott iskolakezdési támogatást a Szarvasért Alapítvány jóvoltából

Az idei támogatottak és támogatók képviselői. (Fotó: Babák Zoltán)

Évről évre kiírja a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatók számára iskolakezdésre szóló támogatási pályázatát a Szarvasért Alapítvány kuratóriuma. Ez az idén a 13. alkalommal történt meg. A pályázati szakasz augusztusban lezárult, a szerződések aláírására csütörtökön került sor a Civil Házban.

Az alapítvány eddig összesen több mint 12 millió forinttal támogatta a szarvasi fiatalokat, akik felsőfokú tanulmányokat kezdhettek el. A mostani évben 11 pályázat érkezett, amelyekből 10 felelt meg a szigorú szakmai és formai feltételeknek. A rendelkezésre álló 1,4 millió forintot hét nyertes pályázó között osztották szét, hangsúlyozva, hogy ez a támogatás nemcsak pénzügyi segítséget jelent, hanem a közösség bizalmát és motivációt is a továbbtanulás folytatásához. Külön kiemelték a szülők szerepét és áldozatos munkáját, valamint azt, hogy nagy büszkeség ilyen pontszámmal bejutni a felsőoktatásba.

A támogatás megszerzésének feltétele, hogy a hallgatók sikeresen teljesítsék első félévüket, ugyanis a 200 ezer forintos ösztöndíj első fele már most átadásra került, a második részletet pedig csak eredményes félévzárás után vehetik át. Az alapítvány és a támogatók azt kívánják, hogy a fiatalok éljenek az előttük álló lehetőségekkel, ne adják fel a nehézségek ellenére sem, és hosszabb távon térjenek majd vissza a városhoz, erősítve a közösséget. Az esemény lezárásaként a nyertesek név szerinti felszólítás után írták alá a szerződéseket, melyekben az is rögzítették, hogy a kapott összeget a vállalt célokra kell fordítaniuk, összhangban a pályázat tartalmával.

Az eseményen a városvezetés nevében Csernus Zsolt képviselő köszöntötte a fiatalokat és szüleiket, gratulált a sikeres felvételihez, valamint hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási tanulmányok nemcsak a diákok számára, hanem a szülők áldozatvállalásának köszönhetően valósulhatnak meg, ezért ez közös befektetés a jövőbe. Bejelentette, hogy az önkormányzat is csatlakozik a támogatókhoz: az alapítvány által támogatott hét pályázó mellett a fennmaradó három fiatal sem marad ki a programból, számukra a város biztosítja a hozzájárulást, ezzel minden pályázó azonos mértékű segítségben részesül, ami a fiatalok elkötelezett munkájának és szorgalmának elismerése.

Kitartást és sikeres tanulmányokat kívánt a diákoknak, egyben arra bíztatta őket, hogy a jövőben térjenek vissza szülővárosukba, mert szükség van a tehetségükre és tudásukra. Hangsúlyozta a gyökerek és a közösséghez való kötődés fontosságát, arra kérve őket, hogy bárhová kerülnek az életben, büszkén vállalják szarvasi eredetüket.

Az idei támogatottak:

  • Brachna Boglárka (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanító- és Óvóképző Kar, Szlovák nemzetiségi tanító)
  • Groditzki Anna (Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Jogász)
  • Hicz Máté (Neumann János Egyetem GAMF, Műszaki és Informatikai Kar, Mérnökinformatikus)
  • Kiss Ákos (Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar, Nemzetközi gazdálkodás – angol nyelven)
  • Medvegy Mihály (Neumann János Egyetem GAMF, Műszaki és Informatikai Kar, Mérnökinformatikus)
  • Szpisjak Bence (Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar, Kereskedelem és marketing)
  • Varga Adrienn (Széchenyi István Egyetem, Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar, Gyógypedagógia)
  • Lauday Izabella (Szegedi Tudományegyetem, Zenekultúra)
  • Krajcsi Eszter (Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Földrajztanár; Történelemtanár)
  • Rumi István Sándor (Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Agrármérnök)

Az első félidő hajrájában Jelen Szebasztián két gólt szerzett, ezzel egyre csökkentett a Csabacsűdi GyLSE hátrányát a Mezőmegyer SE ellen.

Nem született meglepetés a címvédő ellen Csabacsűdön

A kerékpárút Erzsébet-ligeti szakasza.

Világítást kapna a kerékpárút a Halásztól Szentandrásig