in ,

A 7 gólunkat 6 ember szerezte

A Békés vármegyei I. osztály 9. fordulójában a Mezőhegyesi SE volt a Szarvasi FC 1905 vendége szombat délután. Az eddig hibátlanul menetelő Szarvasi FC 1905 ezúttal is hozta a szokásosat, így a 90. perc végén 27 ponttal és 45-ös gólkülönbséggel vezeti a tabellát.

“Álmosan kezdtük a mérkőzést. Nem is sikerült igazán felpörögnünk. A szokásosnál lassabban járatuk a labdát, hiányzott a sebesség, a dinamika. A támadásvezetésekbe több hiba csúszott, mint eddig”, foglalta össze Klimaj Zoltán a csapat társedzője az első félidő tapasztalatait.

Aztán a szünetben Somogyi Jánossal elmondták a játékosoknak, hogy miben kell változtatni. A második játékrész öt gólja azt bizonyította, iránymutatásuk nyitott fülekre talált.

“Nem volt könnyű feltörni a kapujuk elé behúzódó ellenfelünk védelmét, de támadóink sokkal többet mozogtak a szűk területen és jöttek is a gólok. Ezután a hétvége után is pozitívumként tudom kiemelni, hogy a 7 gólunkat 6 ember szerezte”, tette hozzá Klimaj Zoltán.

Szarvasi FC–Mezőhegyesi SE 7–0 (2–0)

Szarvas, 100 néző. Vezette: Kiss Márkó.

Szarvas: Selmeczi-Tóth – Nagy S., Furár, Pilán R., Barna (Bojtos), Tóth B., Kovács Zs. (Steinmacher), Pilán M. (Styecz D.), Ilyés, Kasik (Zima), Sindel (Kepenyes). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.

Mezőhegyes: Varga P. – Szabó Zs., Tari, Czene P., Dócza, Varga T., Bóna, Balogh D. (Mátó), Papp M., Faragó, Lévai. Edző: Boér Zsolt.

Gólszerző: Tóth B. (34.), Pilán M. (44.), Ilyés (46., 62.), Kovács Zs. (55.), Sindel (72.),
Furár (86.).

Klimaj Zoltán: Rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést. Ez az első félidőnket meg is határozta. Hiányzott a dinamika, a gyorsaság, és a pontosság a támadásainkból. Nem voltunk élesek. A szünet után sikerült fejben váltanunk, ez a játékunkon és a gólok számában is meglátszott

Boér Zsolt: Az is csoda egyáltalán, hogy itt voltunk. Haldoklik a megyei labdarúgás. A mérkőzésről annyit, hogy egy parádés első félidő után jó pár elkerülhető gólt kaptunk, de tisztességgel helytálltunk.

A kubikosokra emlékezve beszédet mond Sinka Imre polgármester a Horthy Istvánról elnevezett békésszentandrási hajózsilip és duzzasztóműnél 2025. október 15-én.

A kubikosok “sose panaszkodtak, csak dolgoztak”

Ülésezik Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2025. szeptember 29-én.

Plusz pénzt kapnak a civil szervezetek karácsony előtt