in

Álom és valóság – Országos Könyvtári Napok a szarvasi Városi Könyvtárban

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség kezdeményezésére tizennyolcadik alkalommal került sor a címben szereplő rendezvénysorozatra október 6–11. között. Nem titkolt célja a könyvtárosoknak, hogy felhívják a figyelmet a könyvtárak sokszínű szolgáltatásaira. Természetesen a szarvasi könyvtár is csatlakozott az idei évben is, színes programokat kínáltunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Első nap délután az Internet Klub foglalkozására került sor, majd Frankó Tünde családállító, kineziológus volt a vendégünk. Könyvtárunk megtelt érdeklődőkkel, több, mint százan voltak kíváncsiak előadására. A téma nagyon aktuális, arra a kérdésre kaptunk választ, hogy milyen úton induljunk el ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat; ki is vagyok én valójában?

Kedden délután az állatok világnapja alkalmából egy játékos vetélkedővel készültünk, melyre Szarvas város és Békésszentandrás általános iskoláinak csapatait hívtuk meg. Négy csapat öt állomáson mérhette össze tudását. Este az Olvasókör tagjai tartották meg októberi összejövetelüket.

A harmadik napon sorsoltuk ki a februárban indított 70 év 7 pecsét című születésnapi játékunk nyerteseit. Összesen 176 pecsétgyűjtő füzet került be a ládába a játék 8 hónapja alatt.

Ezúton is köszönjük szépen támogatóinknak, hogy felajánlásaikkal méltó ajándékokkal jutalmazhattuk nyerteseinket: Körös-Maros Nemzeti Park, Szarvasi Arborétum, Kikapcsolók, Mini Magyarország Makettpark, Szent Klára Gyógyfürdő, Tessedik Sámuel Múzeum.

Ezt követően Budai Lotti írónő érkezett könyvtárunkba. Méltatlanul megrágalmazott híres nőkről, Boleyn Annáról, Marie Antoinette-ről és Mária Magdolnáról hallhattunk tőle előadást. Majd egy kötetlen beszélgetésre és dedikálásra került sor.

A csütörtök a legkisebbeké volt, a Törpi könyvkuckóba vártuk őket szüleikkel együtt, egy vidám mondókázós, beszélgetős délelőttre.

A pénteki Úton előadáson Hodálik Pál polgármester köszöntötte a vendégeket, akik a Sopronból érkezett Molnár Csilla élménybeszámolóját hallgathatták meg a Kéktúrázás szépségeiről és nehézségeiről.

A programok mellett kedvezményes beiratkozással, könyvbörzével vártuk olvasóinkat és ez az időszak szokott lenni a „megbocsájtás hete”, ilyenkor nem kérünk késedelmi díjat a késve visszahozott könyvekért.

A helytörténet iránt érdeklődők számára készítettünk egy 13+1 kérdésből álló kvízt, a Szarvasi Települési Értéktárral kapcsolatosan.

Végül egy kis statisztika – 54-en újították meg a már meglévő tagságukat, és 13-an most iratkoztak be először a könyvtárba. Olvasóink összesen 529 könyvet kölcsönöztek ki ezen a héten; 10 rendezvényünk volt, 272 fő részvételével.

Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelte előadóinkat és a könyvtárat jelenlétével, bízunk benne, hogy tartalmas programokat kínáltunk, és kínálunk a jövőben is, a hozzánk ellátogatóknak!

Molnárné Pető Beáta

A képek a Városi Könyvtár felvételei

55-5

Lezárul a Szarvasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Cigánytánc Táncház pályázata