A Zárójel irodalmi csoport november 15-én, szombaton tartotta újabb összejövetelét a Tessedik Sámuel Múzeumban, amelyen Hajdú Balázs humorista és Hartay Csaba író-költő beszélgetett Bődi Etelka társaságában, irányításával. Bevezetőjében Bődi Etelka elmondta, hogy ő moderálni semmiképp nem szeretné a két kreatív elmét, azt szeretné, ha minél őszintébb, spontánabb lenne a beszélgetés. A közönséget arra bíztatta, hogy bármikor kérdése lenne, tegye fel bátran. A beszélgetést pedig azzal indította, hogy Balázs és Csaba hogyan találkoztak, hogyan született ez a kapcsolat? Mint kiderült, pontosan egyikőjük sem emlékszik a kezdet kezdetére, pedig Balázs végig is görgette a világhálón fellelhető beszélgetésfolyamukat. Az biztos, hogy a Viharsarki kattintósnak, Csaba blogjának köze volt a dologhoz, a személyes kapcsolat pedig azzal kezdődött, hogy Csaba szívélyes invitálására Balázs átruccant Szentesről Szentandrásra, Csabáék nyaralójába. Ezen a ponton az is kiderült, hogy Balázs apukája tagja a szentandrási sakkcsapatnak, s fiában is korán felismerte a sakk-alkatot, de az is lehet, hogy ő tette sakk-alkatúvá fiát. A beszélgetés mindvégig valóban spontánul és őszintén zajlott és sokminden kiderült az iskolai élményekről, fellépések kulisszatitkairól, kollégákról. A beszélgetést a nézői kérdések nem, de felolvasások meg-megszakították, Hartay Csaba több részletet is felolvasott különböző könyveiből, Hajdu Balázs csak egyet, a Covid idején írt könyvéből. A könyvrészletek is újabb témákat adtak a nyaralóvendégek szokásaitól, a popzenészekről, ünnepekről, környezetvédelemről. Az est végén Hartay Csaba legújabb verseskötetéből olvasta fel a „Végül mind” címűt, Bődi Etelka pedig mindenkit invitált a Zárójel irodalmi csoport 2025-ös utolsó rendezvényére: december 19-én 19 órától Bősze Ádám könyvbemutatóját rendezik a Tessedik Sámuel Múzeumban.
Tatai László – Szarvasi Ujság


