in ,

Igazi közösségi ünnep volt a Hóbogyó futam

Advent harmadik adventi vasárnapján zajlott a Hóbogyó futam a Szarvasi Arborétumban, amin újra együtt hódolhattak a mozgás örömének a futás és gyaloglás szerelmesei. A SZUSE futószakosztályának motorja, Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna és segítői, valamint a futamnak otthont adó Pepi-kert vezetője, dr. Hanyecz Katalin és munkatársai rutinos csapatként látták vendégül a mintegy 350 résztvevőt, akik az időjárástól függetlenül szívesen futottak vagy gyalogoltak a téli kertben. A szervezők jelezték, hogy a Hóbogyó futásra akkora volt az igény, hogy a nevezést a meghirdetett határidő előtt le kellett zárni, és a jövőben akár 400 főre is emelnék a létszámot.

A versenyen 1, 2, illetve 4 Bolza-körön, azaz 2,75, 5,5 és 11 kilométeres távon lehetett indulni. A legrövidebb távra 74, a közepesre 101, a leghosszabbra 111 futó nevezett. Az összes futótávon korcsoportos díjazás várta a mezőnyt: a kategóriák gyerekektől a szenior korosztályig terjedtek külön a férfi és női indulók számára. Minden célba érkező futó érmet és ajándékot kap, míg a dobogósok oklevéllel is gazdagodtak. A gyaloglók számára nem volt időmérés vagy verseny, hiszen itt a közösségi élmény a legfontosabb – ám minden teljesítő egyedi befutóérmet és ajándékot vihetett haza.

A verseny előtt köszöntötte a jelen levőket dr. Hanyecz Katalin, a Szarvasi Arborétum vezetője, dr. Bartolák Csaba alpolgármester, aki családjával is rajthoz állt, dr. Sipos Virág, a MATE Szent István Campus Szarvasi Képzési helyének főigazgató-helyettese, szarvasi campusának igazgatója, illetve dr. Béres András, a MATE Szent István Campus főigazgatója. A bemelegítésben a Blue Gym vezetője, Roszik-Pásztor Mariann és ifjú aerobicostársa segített.

A Hóbogyó futam nemcsak egy sportesemény, hanem egy igazi közösségi ünnep volt: a természet, a mozgás és a jó hangulat találkozása.

Összesítés a 2,75 km-es táv eredményei alapján:

Nők – Top 3  

1. Gera-Panyor Viola (11–14 év, 0:10:36) – Abszolút helyezés: 1  
2. Dr. Sulyok Anita (51–60 év, 0:12:44) – Abszolút helyezés: 8  
3. Urbán Gabriella (51–60 év, 0:13:31) – Abszolút helyezés: 9  

Férfiak – Top 3  

1. Menezdorf Ákos (41–50 év, 0:11:50) – Abszolút helyezés: 2  
2. Dudás Endre (60 év felettiek, 0:11:52) – Abszolút helyezés: 3  
3. Lajos Árpád (31–40 év, 0:12:01) – Abszolút helyezés: 4  

Abszolút leggyorsabbak

– Nőknél: Gera-Panyor Viola (11–14 év, 0:10:36)
– Férfiaknál: Menezdorf Ákos (41–50 év, 0:11:50)

Összesítés a 5,5 km-es táv eredményei alapján:

Nők – Top 3  

1. Pap Csilla (31–40 év, 0:22:00) – Abszolút helyezés: 5  
2. Koskáné Nagy Tímea (19–30 év, 0:25:41) – Abszolút helyezés: 17  
3. Panyor Krisztina (41–50 év, 0:26:43) – Abszolút helyezés: 21  

Férfiak – Top 3  

1. Ságodi Kristóf (19–30 év, 0:20:00) – Abszolút helyezés: 1  
2. Szolnoki Norbert (31–40 év, 0:20:16) – Abszolút helyezés: 2  
3. Pelle Péter (41–50 év, 0:21:06) – Abszolút helyezés: 3

Abszolút leggyorsabbak 

– Férfiaknál: Ságodi Kristóf (19–30 év, 0:20:00)  
– Nőknél: Pap Csilla (31–40 év, 0:22:00)  

Összesítés a 11 km-es táv leggyorsabb teljesítőiről:

Nők – Top 3  

1. Pap Eszter (19–30 év, 0:53:21) – Abszolút helyezés: 23  
2. Dr. Patai Krisztina (31–40 év, 0:55:55) – Abszolút helyezés: 31  
3. Bodó Karolina (51–60 év, 0:56:37) – Abszolút helyezés: 33  

Férfiak – Top 3  

1. Koska László Richárd (31–40 év, 0:43:32) – Abszolút helyezés: 1  
2. Gyóni Gábor (41–50 év, 0:44:19) – Abszolút helyezés: 2  
3. Erdős László (51–60 év, 0:45:48) – Abszolút helyezés: 3  

Abszolút leggyorsabbak

– Férfiaknál: Koska László Richárd (31–40 év, 0:43:32)  
– Nőknél: Pap Eszter (19–30 év, 0:53:21)

Átadták a megújult könyvtárat Csabacsűdön

Galó Zsolt, Zahorecz György (Premier Restaurant & Cafe), Jurák Tibor (Premier Restaurant & Cafe, Plastolus Strandbüfé), Darida István (Vadászkürt Vendéglő), Tímár Nándor (Toldi Söröző), Varga József, Varga Józsefné (Tuja Club), Somogyiné Rideg Anita (Betérő Falatozó), Juhos György (Zöld Sas), Szakács Mihályné és Szakács Szilvia (Régimódi Étterem) és Hodálik Pál polgármester.

Köszönetet mondtak a szarvasi pacalpörkölt készítőinek