Szarvas Város Önkormányzata egy modern fűnyíró traktorral gazdagodott a „Versenyképes Járások” program keretében. Az ünnepélyes átadón Hodálik Pál polgármester, Dankó Béla országgyűlési képviselő és Nagy János államtitkár hangsúlyozták a beruházás jelentőségét, amely nemcsak a városkép megőrzését, hanem a kistelepülések igazságosabb támogatási rendszerét is szimbolizálja.
A 8 millió forint értékű, vissza nem térítendő támogatásból beszerzett fűnyíró traktort a napokban adták át Szarvason. Hodálik Pál polgármester az eseményen elmondta, hogy a gépbeszerzés az önkormányzat és a kormányzat közötti sikeres párbeszéd eredménye. A polgármester és Dankó Béla javaslatáz meghallgatta Navracsics Tibor miniszter, ennek eredményeképp a kormányzat kiterjesztette a Versenyképes Járások program pályázati körét a városüzemeltetési járművekre is, felismerve a helyi igényeket. A traktort a Komép Kft. szakembereinek ajánlása alapján választották ki, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a városi közterületek gondozásában.
Dankó Béla országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: Szarvas és a szomszédos Békésszentandrás turisztikai népszerűsége az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt. Ebben a COVID-járvány utáni, természetközeli nyaralók iránti kereslet és az M44-es út megépülése is kulcsszerepet játszott. A képviselő szerint ahhoz, hogy Szarvas továbbra is vonzó célpont maradjon a turisták és élhető otthon a helyiek számára, elengedhetetlen a környezet magas színvonalú karbantartása. „Bár összegszerűen nem ez a legnagyobb beruházás, stratégiailag mégis alapvető a város szépségének megőrzéséhez” – tette hozzá.
Nagy János államtitkár a „Versenyképes Járások” program hátteréről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a kormány döntése alapján az ipari központokból és nagyvállalkozásoktól származó bevételeket igazságosabban, a kisebb települések javára csoportosítják át. Az államtitkár – aki személyesen is ismeri a térséget az Alföldi Kéktúra révén – méltatta a város fejlődését és a helyi képviselő, Dankó Béla munkáját, akinek köszönhetően a szarvasi igények hangsúlyosan megjelentek a döntéshozók előtt.
Az új eszköz munkába állításával Szarvas hatalmas parkjainak és zöldfelületeinek gondozása gyorsabbá és költséghatékonyabbá válik, hozzájárulva a település rendezett képéhez és a közösség kényelméhez.
Új fűnyíró traktorral szépül Szarvas: Sikerrel debütált a Versenyképes Járások Program



