Connect with us

Egyéb

„Játszunk” és „rajzolunk neked” Szarvas

Uniós támogatásból öt szarvasi és egy Békésszentandrási nevelési-és oktatási intézmény 140 fiatalja töltheti el a művészeti alkotás jegyében a tavaszi, illetve a nyári szünetet a Cervinus Teátrum Nonprofit Kft. jóvoltából.a TÁMOP 3.2.13-12/1-2012-0058 azonosítószámú, „Alkotóművészeti táborok a Szarvasi Kistérségben a Generációk közötti szolidaritás 2012 éve jegyében” c. projekt keretében. A programok során óvodás- és iskoláskorú gyermekek színházi-és kézműves foglakozásokon vehetnek részt napközis tábor jelleggel.

Az első témahét a húsvéti ünnepeket megelőző héten kerül megrendezésre 40 fő óvodás részvételével. Az első négy napon Dósa Zsuzsa Domján Edit-díjas színművésznő szakmai vezetésével drámapedagógia-és színházi elemekkel tarkított játékos foglakozásokkal tölthetik el a szünidőt a résztvevők, míg az ezt követő két napban a „Neked Rajzolunk” országos szintű kezdeményezés mintaprojektjeként rajzolhatnak, kézművesedhetnek a lurkók, becsempészve egy kis húsvéti hangulatot a foglakozásokba. A „Rajzolunk Neked” kezdeményezés célja, hogy a gyerekek életvidámságát idős, beteg, magányos emberekhez juttassa el. A gyerekrajzokat a program befejezéseként a helyi egészségügyi-és szociális intézményekben helyezzük el, ezzel is segítve a környezet otthonosabb kialakítását.

A pályázati támogatásból a nyári szünetben 100 iskolás gyermek számára nyílik meg a lehetőség ugyanezen szabadidős tevékenységek eltöltésére a pályázati támogatásból.

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect