Miért fontos a halak vándorlásának a biztosítása?

Dr. Guti Gábor előadása

Amerikai és holland kezdeményezésre 2014-ben május 24-ét a halak vándorlásának világnapjává nyilvánították. Az első évben Magyarország még nem csatlakozott a rendezvénysorozathoz, így 2015 után az idén második alkalommal hívja fel a probléma fontosságára a figyelmet a szakma országhatárainkon belül. Az eseményre a HAKI-ban egy minikonferencia keretében került sor csütörtökön.

– Az első ilyen rendezvény nagyon sikeres volt, mert közel 300 helyszínen mintegy 1000 intézmény csatlakozásával emlékeztek meg a vízfolyások hosszirányú átjárhatóságának fontosságáról – mondta a csütörtöki minikonferencián dr. Guti Gábor, Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Dunakutató-Intézetének munkatársa, a konferencia egyik előadója. – Az a célunk, hogy később hagyománnyá váljon és később a rendezvényeken a közvélemény és a politikai döntéshozók felé tudjuk kommunikálni azt, hogy mindenképp fontos a vizeink átjárhatóságának biztosítása, fenntartása a vizeink halállományának megőrzése szempontjából.

A halak többsége külön élőhelyet igényel egyedfejlődése során. Külön vannak, szaporodóhelyek, telelésre alkalmas területek, táplálkozóterületek és hogy ezek között szabadon közlekedjenek, feltétele, hogy a populációk fenn tudjanak maradni. Ha ezeket az útvonalakat különböző vízszintszabályozó műtárgyakkal korlátozzák, akkor az hátrányosan érinti ezeket a fajokat, és csökkenni fog az állományuk, magyarázta a szakmai részt dr. Guti Gábor.

Van néhány olyan faj, elsősorban a mocsári fajok, amik néhány négyzetméteren képesek leélni egész életüket, de vannak olyanok is amik kétezer kilométert is vándorolnak, azaz a Fekete-tengerből felúsztak a Duna kisalföldi szakaszáig és ott szaporodtak, majd indultak vissza a tengerbe. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezek a tokfélék már a Vaskapu 1972-es megépülte előtt is annyira megfogyatkoztak, hogy szinte mérhetetlen lett a számuk. Egy feljegyzés szerint az 1500-as években egyetlen falu határában 500 darab vizát a halászok. Akkoriban a vizafogás 1000 tonna nagyságrendű lehetett Magyarországon, míg a 20. században összesen 46-ot jegyeztek fel. Az 1930-as években 10 év alatt kettő történt, mikor a Duna-deltában ugyanabban az időszakban évente még 500 tonnát fogtak.

Az oka az lehet, hogy már a középkorban túlhalászhatták azt az állományt, ami feljött a Kisalföldig is, és csak az a populáció menekült meg, amelyik az Alsó-Dunán talált szaporodóhelyet. A Csepel-sziget mellett egy 1690-es térkép szerint 70 kilométeres szakaszon hat darab vizafogó volt, a magyar részen is 25-30 ilyen hely lehetett. Mennyi lehetett a kétezer kilométeres vándorútjuk során, merül fel a kérdés. Ebben az estben a Vaskapu megépítése már gyakorlatilag nem számított. A szomorú igazság az, hogy ha építenének hallépcsőt mellé, attól nagy valószínűséggel semmivel sem lenne több viza a Duna felső folyásában.

“A hallépcsőknek az a célja, hogy a felfelé menő halaknak megteremtse a vándorlás lehetőségét”, definiálta a probléma megoldását jelentő műtárgyak jelentőségét dr. Józsa Vilmos, aki hivatalból vizsgálta a kiskörei vízlépcső hallépcsőjét is.

Igazából a mi vizeinket alig érinti a probléma. Ezeknek a hallépcsőknek pisztráng, a lazac és a tokfélék a vándorlásának a biztosításában van szerepe. Nálunk nincs olyan faj, aminek a fennmaradásához szükség lenne rá, bár emlékszünk még arra a pár évvel ezelőtti eseményre, amiről a Newjságon is hírt adtunk, amikor a HAKI-s tokokat engedtek el a komp feletti hajókikötőnél. Érdekes lenne tudni, hogy vajon ezek most hol lehetnek.

A Körösökön négy vízlépcső van, ezek legfiatalabbika a szentandrási, ami rendelkezik ilyen csatornával, de valójában nem működik tökéletesen. Ez abból adódik, hogy utólag alakítják ki, amikor a műszaki feltételek annyira korlátozottak, hogy nem lehet az ideális műszaki paramétereket megtervezni, megteremteni, állítja a HAKI kutatója. A vízlépcsők tervezésénél ugyanis olyan paramétereknek kell megfelelni, mint pl. annak, hogy az alsó kifolyónál ne legyen nagyobb a víz áramlásának a sebessége mint 1,9 m/s. A hal mindig ráúszik az áramlásra, de ha ennél magasabb, akkor nem fog neki indulni, mert pl. a pontyféléink 0,4-4 kilométernél nagyobb áramlást nem tudnak leküzdeni.


Comments are closed.