Zeneközelítők egymás között

Ágoston Béla és dr. Somfai Kara Dávid

Szombaton délelőtt tartották Szarvas Város Barátai Köre 35. jubileumi közgyűlését, és úgy gondolták, hogy jó lenne előző este olyan programot készíteni, ami a város kultúrára fogékony közönségét összetoborozza, árulta el dr. Lipcseiné Czifra Magdolna a kör Kulturális Bizottságának vezetője, az egyesület társelnöke. Az ötlet forrásaként Uhljár Zitát jelölte meg, akinek a fejéből pattant ki, hogy mi lenne, ha szarvasi érdekeltségű kitüntetettjeiket, szarvasi kötődésű zenész ismerőseiket, Ágoston Bélát és dr. Somfai Kara Dávidot meghívnák, hiszen tudták, hogy felléptek már a budapesti csapat előtt is. A meghívás megtörtént, így péntek este a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara előadója megtelt barátokkal.

Ágoston Béla és dr. Somfai Kara Dávid – akik magukat csak zeneközelítőként aposztrofálják – estjére a szokottnál kicsit korábban érkeztem, így a terembe lépve még csak hárman voltak, az az ötletgazda és egyben az est háziasszonya Uhljár Zita, dr. Somfai Kara Dávid és a hegedűs a háztetőről. A teremben kellett volna lennie Ágoston Bélának is, de őt nem láttam, így elsőként a barátok egyik legutóbbi díjazottjával, dr. Somfai Kara Dáviddal kezdtünk a diktafon felett beszélgetni, mikor a hegedűs arra járt, intett, én biccentettem. Aztán leesett: “Béla!!! Mi ez a szakáll?!”.

Ágoston Bélával 1980-tól négy évig osztálytársak voltunk az akkor még Vajda Péter Gimnáziumban. Már ott is gitárral a vállán közlekedett, de tanári pályára készült. Érettségink után ha fellépett Szarvason, édesanyja jelzéseinek köszönhetően időről-időre találkoztunk, de erre a szakállra nem voltam felkészülve. A későbbiekben Béla magyarázatot adott róla.

De vissza a dr. Somfai Kara Dáviddal megkezdett beszélgetéshez! Dávid Szarvas Város Barátainak Köre budapesti tagozatához tartozó szarvasi származású édesanyjának keresztül kapcsolódik városunkhoz. Kategorikusan kijelenti, hogy ő nem zenész, ő népzenegyűjtéssel foglalkozik, de gondolom, ahogy elsajátított harmincegynéhány nyelvet, úgy a belső-ázsiai pusztákon végzett kutatásai során jónéhány hangszeren is megtanult játszani azalatt, amíg a kezébe adták, hogy megnézze. Az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa ugyanis úgy közlekedik a sztyeppéken és Szibériában, mint más kutató a négyeshatossal. Elsősorban az ázsiai zenék területén végez kutatásokat, amik lehet, hogy felbecsülhetetlen értéket fognak képviselni népzenénk eredetére vonatkozóan.

– Engem nagyon érdekelnek a különböző ázsiai zenék. Nem csak gyűjtöm őket, de bele is kontárkodok – mondta szerényen Somfai Kara Dávid. – Én korábban már tartottam egy előadást, amin zenéltem. Amikor Béla a budapesti baráti körnek tartott előadást, kitalálták, hogy zenéljünk együtt egy kicsit. Akkor ment el a híre, eljutott Szarvasra is, és most meghívtak ide. Most mindketten zenei utazásainkat fogjuk elmondani. Én arról fogok beszélni, hogy engem hogyan érintett meg az ázsiai zene. Hoztam egy-két belső-ázsiai hangszert is.

Ezek a hangszerek az este folyamán meg is szólaltak, hol a népzenekutató torokénekeit kísérve, hol a Bélával közös improvizációk során.

Míg az este folyamán Dávidnál az utazások, addig Bélánál a hangszerek jelentek meg hangsúlyosabban, és végre magyarázatot adott a szakállra is.

– Én elhoztam egy csomó hangszert a gyűjteményemből, meg néhány nemezsapkát, ami az én utcazenész énemnek a kísérőtárgyai, a vonulószenekarnak – mutatott a szekrény tetején sorakozó, művészi kivitelezésű fejfedőkre Béla, majd végre magyarázatot adott a szakállra. – Most szerepelek majd egy filmben, ezért van most ez a szakál, meg ez a hosszú haj, mert májusban megkért a rendezőnő, Elek Judit, hogy növesszem meg a szőrzetemet. Tízen leszünk zenészek, a többiek állszakállal felszerelve, én meg gondoltam, hogy kipróbálom ezt az életérzést. Egy zsidó énekes leszek, igaz nevem nincs a projektben.

Egy, a “Most múlik pontosan” című dal ágostonbélásított változatával kezdett, majd elhangzott egy, az aradi vértanúk emlékére írt szám. Előadásában megszólaltatott néhányat a magával hozott hangszerek közül, dudált, brácsán a baráti kör születésnapjára írt dalt kísérte.

Végül elárulta, hogy hogy került az úszógumi a hangszerek közé. Eszerint éppen Ghánában zenéltek az ottani magyar nagykövetség megnyitóján, amikor az afrikai klíma hatására a dudája ketté nyílt. Egy medence partján pillantotta meg az úszógumit. Elmesélte, hogy addig járt a medencéhez, míg a gazdáját meg nem találta – letette a nagyesküt, hogy nem áll azóta a medence partján egy síró, úszógumiját kereső kisgyerek – aki engedélyt adott annak kétéltűsítésére, dudásítására.

Az előadások végén dr. Somfai Kara Dávid és Ágoston Béla három improvizáció erejéig összeállt. Formációjuknak ezúttal a Vokálpatrióták nevet adták.


Comments are closed.