A baloldali összefogás jelöltje dr. Kondé Gábor

Sonkolyné Szekerczés Margit, dr. Kondé Gábor, Földesi Zoltán és Czesznak János

A választások előtt néhány hónappal a baloldal rendezte sorait, és közös jelölttel megerősödve kezdi meg a kampányt. Békés megye 2. sz. választókerületében a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szövetség jelöltjeként dr. Kondé Gábor vállalta a megmérettetést, akit az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért is támogatnak. A demokratikus ellenzék választottját január 22-én a sajtón keresztül a nyilvánosság is megismerhette.

Sonkolyné Szekerczés Margit, a DK választókerületi elnöke rámutatott, a baloldali pártok közötti együttműködés nem új keletű. Négy éve az MSZP színeiben induló jelöltet támogatták, dr. Kondé Gábor kondorosi állatorvos személyében ezúttal pedig ők tettek javaslatot. Nyomatékosította, olyan személyről van szó, aki kellő egzisztenciával rendelkezik, vagyis nem megélhetésből szeretne politizálni. Ismertsége, szakmai tapasztalata bizakodásra ad okot, noha azt is tudják, hogy az elkövetkező időszakban rá váró támadások kivédéséhez erőre és kitartásra lesz szüksége.

– Jó és erős jelöltünk van, az MSZP-t és a Párbeszédet illetően pedig jó szövetségesünk – zárta gondolatait.

Folytatva az előtte szólót Czesznak János, az MSZP választókerületi elnöke megerősítette, véget szeretnének vetni a nyolc éve tartó harácsolásnak, és néhány tízezer ember országából a sokak Magyarországát szeretnék megteremteni. Emlékeztetett, az előzetes tárgyalásokat már októberben megkezdték, és egymást erősítve végig kitartottak elgondolásuk mellett. Dr. Kondé Gábor mellett szól többek között, hogy ismeri a körzetet, ill. komoly közéleti tapasztalattal rendelkezik. Mint mondta, nincs vesztegetni való idő, mivel a korrupció és az EU-s pénzekkel való visszaélés egyre jobban elhatalmasodik az országban. Az M44-es gyorsforgalmi út épülése ellenére az elvándorlás sem csökken, sokak megélhetése pedig nem biztosított.

Földesi Zoltán röviden bemutatta a demokratikus ellenzék jelöltjét. Mint elhangzott, dr. Kondé Gábor négy éven keresztül – 1994-1998 – Kondoros polgármestere volt, ezt követően a szakmai utat választotta. Akkor úgy vélte, ezzel a politikai pályafutása véget ért, azonban látva a Magyarországon zajló igazságtalanságokat, úgy érezte, nem hallgathat, ismét közéleti szerepet kell vállalnia.

Véleménye szerint az elkövetkező 80 nap feladata lesz, hogy megértessék az állampolgárokkal, milyen párbeszédet folytat a demokratikus oldal, és meggyőzzék őket a közelgő országgyűlési választás fontosságáról. Aláhúzta, a választópolgároknak azt is látniuk kell, hogy a „kamupártok” időszaka következik, a rájuk adott szavazatok azonban el fognak veszni. Meggyőződése, hogy a 2018-as választás nem egy választás a sok közül, hanem az az egy, amikor eldől, hogy hazánk az európai vagy a putyini utat választja.

– Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy a Fidesz lebutítja az iskoláinkat, tönkreteszi a kórházainkat, és közben féktelen luxuséletet él a tőlünk ellopott pénzből. Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy a Fidesz polgárháborús hangulatban hergeli az országot és kitalált ellenségekre mutogat, amikor a felelősségét firtatjuk. Nem fogunk csendben maradni, ha a Fidesz határainkon túl akarja megszavaztatni, hogy mi történjen a határainkon belül. És nem tűrjük el, hogy a Fidesz politikai vélemény alapján rúgjon ki közszolgákat, tanárokat, ápolókat, közmunkásokat vagy bárkit. Nem félünk, mert ebben az országban nem nekünk kell félnünk – fogalmazta meg markáns véleményét dr. Kondé Gábor a jelenlegi politikai helyzetről.

Földesi Zoltán a sajtótájékoztató végén helyi ügyekről is szót ejtett. Érintette a múlt héten történt bejárást, amikor átadták a Széchenyi utca 2. sz. alatti ingatlant háziorvosi rendelők építése céljából. A beruházásra az önkormányzat 60 millió Ft pályázati forrást nyert, melyhez 45 millió Ft hitelt vett fel.

A testületi ülésen 3 napirendi pontot, 11 bejelentést és 4 zárt ülési napirendet tárgyaltak, köztük a 2018-as költségvetést. Ennek összege 3 milliárd Ft felett van, köszönhetően néhány áthúzódó beruházásnak. Kiemelte, a költségvetést leginkább az „áramvonalas” jelző illeti, de jó hír, hogy mindenre jut forrás, a megmaradt hatáskörök a helyieket szolgálják, ill. nem lépnek vissza egyetlen önként vállalt feladattól sem.

Kérdésre válaszolva elmondta, a baloldali pártoknak semmi dolguk a szélsőséges pártokkal, a döntés azonban a választófülkékben fog eldőlni. Személy szerint hisz abban, hogy a választópolgárok arra fogják adni a voksukat, akik a jogállamot és Európát képviselik. Fő célként – akárcsak a Jobbik – a jelenleg regnáló kormány leváltását tűzték ki, április 8-án pedig kiderül, hogy a vetélkedésből ki jön ki jobban. Kérte a lakosságot, gondolják át, hogyan befolyásolta életüket az elmúlt nyolc év, és ennek függvényében tegyenek x-et az általuk hitelesnek tartott személyre.

Comments are closed.