Hegedűs Éva
A kéz és könyv után az idei évben az arc kapta a főszerepet. A III. Szarvasi Tárlat küszöbét kizárólag igazoltan lehetett át átlépni, vagyis gyors kattintással minden érkezőről fotó készült. Igaz, a rendőrségi eljárással ellentétben ezúttal csak szemből fényképeztek le mindenkit, a profilos nézetet mellőzték. De még igazán fel sem ocsúdhatott a látogató, amikor már egy-egy testrész betűi ékesítették az alkarját. Jelen sorok írójának például a száj jutott osztályrészül, amelyről azóta sem tudni, hogy a véletlen vagy tudatos választás műve. Mindenesetre ha a legkarakteresebb vagy szimbolikusan legjellemzőbb részt szerették volna kiemelni a szervezők, ráhibáztak.
A július 20-i kiállítás helyszíne az előző évekhez képest megváltozott. A múzeum felújítási munkálatai miatt az ötletgazdáknak a Ruzicskay Alkotóházban kellett berendezkedniük, ami 50 alkotó mintegy 70 műve esetében nem is olyan egyszerű feladat. A beküldött pályamunkák között a könyvművészet, a digitális technika, a tűzzománc, a fotó, a realista illetve az absztrakt ábrázolás mellett a szobrászat és a plasztika is megjelent, túlnyomórészt az emberi arcra fókuszálva. A hely szelleméhez híven Ruzicskay György ugyancsak meghívásra került, egy tőle kölcsönzött festmény formájában.
– A fő téma az arc volt, de mindent szívesen állítottunk ki, ami nyaktól felfelé található testrészekkel foglalkozott. Legyen szó ember-állatról, állat-állatról vagy bármilyen élőlényről. Nem gondoltam, hogy kicsi lesz az alkotóház, de köszönöm, hogy ilyen sokan vagyunk – állapította meg körbetekintve Szuhaj György, a kiállítás szervezője.
Keserű Zsuzsa – édes – köszöntőjében József Attilához nyúlt vissza. Mint megfogalmazta, a föld dübörgéséhez hasonlót érezhetnek azok az alkotók is, akiket valami megfoghatatlan arra ösztönöz, hogy ragadjanak vásznat, fémet, papírt, agyagot vagy akár fonalat, és öntsék formába a bennük szunnyadó elképzeléseket.
– Az arc szerintem az az emberi részlet, az a holografikus film, amit ha megfelelő fénnyel, egy értő tekintettel világítanak meg, akkor megmutatja az Egészet. Az adott embert az adott pillanatban meghatározó összes tényezőt. Életünk minden történését, minden valaha gondolt gondolatát, érzett érzését. Sőt még a jövőjét is – vélekedett arcvonásokban rejlő kifejezőerőről.
Mindazonáltal úgy hiszi, hogy minden arc ugyanazt mutatja, csak másféleképpen. A bennünk és rajtunk túl lévő lényeget. A mindenséget és a semmit. Az emberek egymás tükrei, de olykor mégis homályosan látunk bennük.
Szuhaj György köszönetét fejezte ki a múzeum munkatársainak a segítségért, valamint Baráth Nórának és Szentandrási-Sós Zsuzsannának a tárlat elrendezésében nyújtott támogatásukért. Ezt követően arra kérte a közönséget, hogy legyenek egy kis türelemmel, amíg lerántják a leplet az idei perfomance-ukról.
Nem sokkal később a 3T csoport tagjai, Novák Attila, Szuhaj György és Kukár István az arcuk előtt egy képkeretet tartva bukkantak fel az érdeklődők előtt. A magát vizuálpedagógiai közmunkásnak aposztrofáló tagjuk arra biztatta a körülötte állókat, hogy kezdjék el fennhangon ismételni a karjukra írt testrészt. Miközben a tömeg a szavakból formálta meg az arcot, addig ők a bejáratnál készült portrékat hasznosították újra. Az egyik falfelületre vetítették ki őket, s a váltakozó képkockák részleteit kiragadva alkottak valami ismerős-ismeretlent egy nagyméretű fólialapon.
Valószínűleg maguk sem számítottak ekkora érdeklődésre, mivel 15-10 percnyi rajzolás után úgy döntöttek, kicsit felpörgetik az eseményeket, és manuális számítógépes léptetést igénybe véve vetettek véget a sokáig körvonalazódó SZARVASI ARCNAK.
