Connect with us

Békés megye

Nagy siker és hatalmas érdeklődés a harmadik Megyenapon

A Békés Megyei Önkormányzat az előző évek sikerére alapozva ismét megszervezte a Megyenapot, amelyre szerte a megyéből érkeztek résztvevők és érdeklődők, de még határainkon túlról is köszönthettünk látogatókat. A rendezvény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, díszvendégeink Arad és Bihar megye volt. Az óriási érdeklődést jelezte, hogy a békéscsabai főtér zsúfolásig megtelt, egész nap hömpölygött a tömeg a sátrak, faházak között, de még a Jókai színház előtti területen is programok sora várta az érdeklődőket.

Hagyományainkhoz híven ezúttal is bemutatkoztak a megyei értéktárban szereplő értékek, valamint idén először a helyi értéktárak is felvonultatták kincseiket. A 30 települési értéktár mellett a szomszéd megyék (Bács-Kiskun, Hajdu-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) is megismertették az érdeklődőkkel az értéktárukban szereplő tételeket.

Idén is volt kézműves vásár és kistermelői piac, közel 80 megyei illetékességű kézműves és élelmiszertermelő portékáját láthatta a közönség. A megye nemzetiségei kulturális kincseiket színpadi produkciók és kiállítások segítségével mutatták be, gasztronómiájukkal ételkóstolón ismerkedhetett az érdeklődő. A gyermekek külön kis birodalomban tölthették idejüket, ahol kézműves foglalkozások, kosárhinta, interaktív játszótér és héliumos léggömb várta őket, aki pedig teljesítette a „kézműves próbát”, a Hóvirág fagyizóban ingyen fagylaltozhatott. A katonai hagyományőrzők és bemutatóik mellett a jelenkor „egyenruhásai”: tartalékosok, határvadászok, készenléti rendőrök, a honvédség tagjai és a terrorelhárítók engednek bepillantást munkájukba, valamint a honvédség díszegysége tartott egy különleges bemutatót. Ebben az évben is értéktár okleveleket vettek át azok a polgármesterek és értéktár vezetők, akik településének helyi értéktárába az elmúlt évben új tételt regisztráltak. Díszoklevelet annak a nyolc értéknek a tulajdonosa és felterjesztője vett át, amelyek a megyei értéktárba kerültek tavaly óta. A múlt évi édes meglepetés ezúttal sem maradt el, délután vágta fel Zalai Mihály megyei elnök a vadcseresznyés csokitortát, amit ezer szerencsés kóstolhatott meg. A színpadi produkciók a népzene köré épültek, felléptek a megye tánccsoportjai, a gyermekeket egy bábszínházi előadás, a Vitéz László várta, az esti táncház után pedig Ferenczi György és a Rackajam gondoskodott a jó hangulatról.

Kiemelt

A Békés Megyei Önkormányzat bemutatja: Megyenap 2019

Békés megye

Fotó: Zentai Péter Fotó: Zentai Péter

Frissült Békés megye turisztikai arculata

Békés megye

Ismét nagy sikert arattak Békés megye ízei

Békés megye

Békés megye az ország egyik legbiztonságosabb megyéje

Békés megye

Hirdetés

Archívum

2018. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kategóriák

Friss

Connect