Ha szeptember, akkor kukoricázunk

20180922-kukoricanap

Ha szeptember, akkor Csabacsűd. Ha Csabacsűd és szeptember, akkor Nemzetközi Kukorica nap. Szeptember 22-n, Csabacsűdön reggel 9 órakor a Szarvasi Rezesbanda közreműködésével megkezdődött a VIII. Nemzetközi Kukorica nap. Molnár József polgármester és a rendezvényt megálmodó és létrehozó egyesület elnökasszonya Jansik Györgyné köszöntője után, a csapatok látványos felvonulásával vette kezdetét az egész napos fesztivál. A már hagyománnyá váló felvonulást a lovas fogatok mellett, a régi TSZ-időkre emlékeztető veterán járművek hangos csapata zárta. Aki csak tehette elkísérte a betakarítókat a kukoricaföldre, ahol kicsik és nagyok egyaránt bemutatták, ki hogyan tud látványosan, gyorsan akár zeneszóra kukoricát törni.

Mindeközben ahogyan ez régen is történt, amíg a határban folyt a munka a téren a sátrakban készült a finom ebéd. Ezen a napon előkerültek a régen elfeledett kukoricás ételek, mert bár nem volt kikötés, hogy minden étel kukoricából készüljön, mégis visszaköszöntek azok a hagyományos ízek, amiket még nagyanyáink előszeretettel főztek otthon a sparhelton vagy a kemencében. Mindenki serénykedett tette a dolgát. De aki csak nézelődni ment ki a térre az sem unatkozott, hiszen a vásári forgatagban megtalálhatta a maga számára leghasznosabb vásárfiát.

A hűvös idő ellenére többen várták a betakarító csapatokat, akik a látványos mazsorett csoport mögött fáradtan, de jó kedvűen masíroztak vissza a térre. Egymás után kurjongatva foglalták el a sátraikat a csapatok és megkezdődött az igazi fesztivál hangulat, hiszen a „haza térő” csapattagok meghozták a jókedvet is. A színpadon is elkezdődtek a kulturális műsorok. A Szarvasi Cervinus Teátrum Hotel Menthol című darabjából hallgathattak meg több slágert a vendégek. A színészek fergeteges hangulatot teremtettek a délutánhoz. Kicsik és nagyok együtt énekelték a már ismert slágereket. Aki egy kicsit még visszább szeretett volna menni az időben, azoknak a lehetőség adott volt ugyanis a pálya szélén egy felállított jurta sátor csalogatta azokat a nézőket, akik szívesen kipróbálták magukat eleink harcművészetének egyik fontos ágában, az íjászatban. A gyerekek az ovi sátorban kézművesedtek, majd szeretettel fogadták Szemerédi Bernadett színművésznő gyermek műsorát.

Miközben a kulturális programok a nagysátorban szórakoztatták a közönséget, addig az izgalmak a tetőfokára hágtak a sátrakban, hiszen a zsűri is elindult megkóstolni az elkészült ételeket. Bár a főzés nem is a verseny miatt volt fontos, hanem inkább összehozta a barátokat, munkatársakat azért mindenki kíváncsi volt ki nyeri idén a legfinomabb étel címét. A bogrács, amit a rendezők felajánlottak nem is ment a falu határánál tovább, hiszen egy Csabacsűdi barátokból álló társaság a Tengeri Szemek nyerték el.

A nap további részében-bár a szél sok mindent elfújt, de hozott- is, egyre több vendég érkezett a Petőfi utcai sportpályára. A támogatójegyek sorsolására is többen vártak, mert a fődíj nem volt kevesebb, mint egy LG televízió. Majd a településre sodorta a szél Sós Fecót és Hencsit, akik ismét egy hatalmas és szórakoztató bulival zárták a délután programját. De, akik még ezek után sem szerettek volna a kukoricázásból haza menni, hajnalig rophatták a táncot a Nagyszénási Sláger együttessel, akik meg tettek mindent a jó hangulatért.

Bár az öreg idő a napot nem sokszor engedte kibújni házából mégis egy jól sikerült kukoricanapot zárhattak a szervezők.

Liszkai Ágnes


Comments are closed.