in , ,

Kiemelkedő figyelmet kapott Szarvas egy országos turisztikai konferencián

Hodálik Pál (j2)
Hodálik Pál (j2)

2018. november 28-30. között rendezte meg a Magyar TDM Szövetség (Turisztikai Desztinációs Menedzsment) a XX. Országos TDM konferenciát, ahol Szarvas több fronton képviselte magát.

Szarvast és térségét az évente két alkalommal megrendezésre kerülő országos turisztikai konferencián a Körös-menti TDM képviseli. Ráadásul  reményre adhat okot, hogy a Magyar TDM Szövetség 2018-ban megtartott tisztújító közgyűlésén a hattagú elnökség tagjai közé választották Mihály Mariannt, a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület menedzserét.

A tatai Old Lake Golf Club&Hotel****-ben szervezett eseményen a két nap alatt több, mint 110 turisztikai szakember vett részt; akik összesen 11  előadót hallgathattak meg, nagyon érdekes és hasznos szakmai témákban.

Hodálik Pál
Hodálik Pál

A jubileumi konferenciára az idei évben a Körös-menti TDM mellett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetség elnökségének képviseletében Hodálik Pál alpolgármester is meghívást kapott egy turisztikai pódiumbeszélgetésben való részvételre. A csütörtöki szakmai nap délutánján Szarvas Város alpolgármestere, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Fürdőszövetség elnöke és a Tatai Városkapu Zrt.  képviselője pódiumbeszélgetés keretei között osztották meg a résztvevőkkel véleményüket és tapasztalatukat a helyi turizmusról, annak fejlődési irányáról, a TDM-rendszerről, a turizmusban közvetlenül, vagy közvetve tevékenykedők és az önkormányzatok együttműködési lehetőségeiről, illetve az esetleges nehézségekről. Előadásában Hodálik Pál természetesen saját önkormányzatunk és helyi TDM szervezetünk viszonyáról  beszélt, amiből kiderült, hogy Szarvason az önkormányzat fontosnak érzi a turizmust, ami az évek során húzó ágazattá vált, így egy kitörési pontja lehet városunknak. Évről évre, az országos tendenciák fölött teljesít a vendégéjszaka számunk, egyre többen keresnek vízparti nyaralót értékesítés céljából, egyre több itt élőnek nyújt fix, vagy kiegészítő jövedelmet a turizmusból származó bevétel.

Az, hogy a Körös-menti TDM neve pozitív példaként jelenik meg egyre több helyen, reményeink szerint a  jövőben új esélyekhez, jobb lehetőségekhez juttathatja a Körös-menti turisztikai térséget.

–TDM–

NAV: December 16-tól a tovább nem tanulóknak egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni

Horgolt harangokkal készülnek az ünnepekre Békésszentandráson