in , ,

Nyílt sisakos, fordulatos mérkőzésen nyert a Hunyadi

Repa Mihály (fehér) és Dernovics Tamás (kék) küzdelme (Fotó: Babák Zoltán)0
Repa Mihály (fehér) és Dernovics Tamás (kék) küzdelme (Fotó: Babák Zoltán)

Szokás szerint rosszul kezdődött a Hunyadi szombati, Sarkad ellen vívott mérkőzésen megye II. észak-alsóház 8. fordulójában. Gulyás Ádán nem tudott eljönni a mérkőzésre, illetve Wéber Csaba sem, így a hazaiak két emberrel, a jelenleg edzői feladatokat ellátó Boros Szabolccsal, illetve Kiss Tiborral a kispadon vállalták a mérkőzést. Azért ez is hárommal több, mint amit az elmúlt héten láthattunk a 10 fős bucsai különítménytől.

A kapuban az ifi kapusa, Buzás Bálint állt. Férfias közdelemben a

A 34. percben a félpályáról felívelt labdát az üresen maradt Farkas Márkus Nándor fejelte a kapuba (0–1). Három percre rá Olasz Imre adott nagyon jó labdát Virág Imrének, akinek a lábát a kapus elütötte. A büntetőt Lós István értékesítette (1–1).

A második félidőben kijött az edzéshiány a Hunyadin, fölöslegesen már nem futott senki. A 64. percben egy szerencsétlen sarkadi labdaszerzésre csapott le Öpi, és tette előre az üres félpályára, ahol érkezett Romhányi Roland és vágta a hálóba a labdát az elfekvő Petrás István fölött (2–1).

Négy percre rá a sarkadiak rendesen megjáratták a a labdát keresztben. Egy keresztlabda jobbra, amit a vendégek jobbszélsője visszalőtt balra a tizenhatoson belülre, ahol az érkező Kovács Péter jobbra a hosszúba fejelt Buzás Bálint mellett (68′, 2–2).

Dernovics Tamáson nem látszott az edzéshiány. A saját térfelén az oldalvonal mellett szerzett labdával –nyomában két sarkadi védővel– megindult, és a tizenhatos sarkáról kapura küldte. Farkas csak a mezőnybe tudta tenyerelni, pont az érkező Öpi elé, aki köszönte az ajándéklabdát (3–2).

A vendégek nem akarták ennyiben hagyni a dolgot. Távoli lövésekkel próbálkoztak, de azokkal a kaput sem találták el.

A 86. percben még egy Öpi–Dernovics összjáték hozhatta volna meg a biztos három pontot jelentő győzelmet. A Hunyadi csapatkapitánya a félpályáról lépett meg. Előtte üres volt a tér a kapuig, de védők utolérték. Öpi keresztbe tette Dernovicsnak, de egy kósza sarkadi láb bele tudott érni, pont annyira, hogy a szentandrási ne úgy tudja átvenni, hogy egyből kapura is küldje, így ebből a támadásból nem született gól.

Békésszentandrási HMSE – Sarkadi Kinizsi LE 3–2 (1–1)

Hunyadi MSE: Buzás Bálint – Pásztor Dávid, Kis Mátyás, Olasz István, Dernovics Tamás – Olasz Imre, Virág Imre, Tasi Norbert (62′ Boros Szabolcs), Lós István, Tasi Kristóf – Romhányi Roland. Cserék: Kiss Tibor
Edző: Boros Szabolcs
Jók: Buzás Bálint, Dernovics Tamás, Olasz István, Virág Imre, Tasi Kristóf

Virág Imre csk.: A látottak alapján úgy érzem, megérdemeltük ezt a győzelmet, még ha erőnlétileg nem is voltunk a topon, de legalább most egy kis szerencsénk is volt.

Ittas járművezetővel szemben intézkedtek Szarvason

0

Élménypedagógia – mit ad a gyerekeknek a „szabad-ég” óvoda?