in ,

Nemcsényi Zsolt a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Szentandráson

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Bemutatkoztak a Fidesz-KDNP jelöltjei Békésszentandráson. A szeptember 5-én tartott sajtótájékoztatón Dankó Béla országgyűlési képviselő bevezetőjében hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy minél többen menjenek el szavazni, és adják voksaikat a pártszövetség jelöltjeire. Rámutatott, többségük már az elmúlt években is a településért dolgozott, és közös munkájuk eredményeképp a nagyközség látványos fejlődésen ment keresztül. Jó példa erre a Hunyadi-Szentes-Kálvin utca felújítása, amely mintegy 370 millió Ft-ból újulhat meg.

Nemcsényi Zsolt polgármesterjelölt bemutatkozásként elmondta, 49 éves, feleségével és fiával és lányával Békésszentandráson él. Jelenleg a Körösparti Nyár Kft.-nél dolgozik műszaki vezetőként, emellett pedig több civil szervezetben tevékenykedik. 17 éve tagja az önkormányzatnak, így rálátása van a település működésére is. Úgy érzi, ez idő alatt komoly kapcsolatrendszert alakított ki, melynek köszönhetően hatékonyan tudna dolgozni a településért. Büszkeséggel tekint a nagyközség természeti, turisztikai adottságaira és az itt élő szorgos emberekre. Református presbiterként továbbá meghatározó szerepet játszik életében a hit és Jézus Krisztus közelsége.

– Mi, fideszes képviselők nem valaki vagy valami ellen, hanem Békésszentandrásért szeretnénk dolgozni. Bízom benne, hogy az elmúlt ciklusban elnyert több mint 2,7 milliárd Ft jó iránymutatásként szolgál a jövőre nézve. Olyan településen szeretnénk élni, amely visszakerül a járás vérkeringésébe és egy olyan közösségben, amely nyugodt, békés környezetben össze tud fogni – beszélt hosszú távú elképzeléseiről.

Ennek részeként szorosabb kapcsolatot szeretne kialakítani a térség településeivel, és számos eszközzel – pl. egy okmányirodai kisbusz bevezetésével – megkönnyíteni a helyiek életét. Kérte a választásra jogosultakat, hogy tiszteljék meg a jelölteket bizalmával, és szavazzanak október 13-án a Fidesz-KDNP csapatára.

Fidesz-KDNP jelöltként indult a választáson Barna Antal, aki 2002 óta dolgozik az önkormányzatban. Az elmúlt öt évben a Pénzügyi és Turisztikai Bizottság elnöki feladatait látta el. Utalt a korábban tett ígéretükre, mely szerint minden pályázati lehetőséget megragadnak, és az elnyert forrásokból fejlesztik a települést. A 2014-2016-os időszak főként a pályázatírásról szólt, az elmúlt két évben pedig a megvalósítás kezdődött meg. Összesítve 2 milliárd 752 millió Ft-ot fordíthatnak Békésszentandrásra, köztük mintegy 1,3 milliárd Ft-ot a szennyvíztelep fejlesztésére. (Összehasonlításként eddig 2003-ban volt az utóbbi évtizedek legnagyobb léptékű fejlesztése. A belterületi szennyvízhálózat kiépítése 400 millió Ft-ból valósult meg – szerk.)

Emellett voltak olyan projektek is, amelyeket önerővel és civilek támogatásával valósítottak meg, köztük a tájház, az iskolaépület felújítása, a kiszolgálóépület a strandon, illetve több utca burkolása. Kátyúzásra és padkafeltöltésre – a korábbi 8 millió Ft-tal ellentétben – ebben a ciklusban 38 millió Ft-ot fordítottak. További egymilliárd Ft értékben dolgoztak ki és adtak be fejlesztési elképzeléseket, amelyek az elkövetkező ciklus feladatai között szerepelnek. A civil szervezeteket évről évre nagyobb összeggel támogatják. Idén már 5 millió Ft-ot fordítottak erre a célra.

Rusz Mihály (Fidesz-KDNP) az elmúlt öt évben a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökeként a helyiek szociális helyzetének javításáért dolgozott. Emellett Dankó Béla országgyűlési képviselővel együttműködve a pályázatok előkészítésében, kidolgozásában is aktívan részt vett. 51 éves, mélyépítő mérnök, feleségével és lányával Békésszentandráson él. Ígérte, a jövőben is mindent megtesz a lakosság érdekeinek hatékony képviseletéért és a nagyközség fejlődéséért.

Virág Sándor (független) öt évig dolgozott a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályán településüzemeltetési előadóként, jelenleg pedig a gyomaendrődi Regionális Hulladékkezelő telepvezetője. Az elmúlt ciklusban minden bizottságnak tagja volt, és úgy érzi, nagyon sokat tanult. Véleménye szerint a település komoly fejlődésen ment át, személy szerint pedig mindent megtett azért, hogy közbenjárjon a hozzá fordulók kéréseiben, problémáiban. Látja az előttük álló feladatokat is, különösen a közösségi élet és az orvosi ellátás terén. Emellett nagy hangsúlyt kell fektetne az óvodásokra, iskolásokra és a nyugdíjasokra. A fiatalok itthon tartását is közös ügynek tartja, amelyhez munkahelyekre és gazdaságfejlesztésre van szükség.

Balláné Tóth Krisztina (független) 30 éve dolgozik pedagógusként. Korábban a Hunyadi János Katolikus Általános Iskolában tanított, jelenleg pedig a Gál Ferenc Főiskola Gyakorlóintézményében oktat. A békésszentandrási gyerekekkel a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskolán keresztül tartja a kapcsolatot, zongoratanárként. Célja, hogy a település a családok számára minél élhetőbb legyen, s ennek érdekében többek között családbarát rendezvényeket szeretne megvalósítani. Fontosnak tartja a hagyományok ápolását, a környezet szépítését, megóvását is, és előtérbe helyezi az oktatási, egészségügyi intézmények fejlesztését. Bővítené a civilek támogatási lehetőségeit, és nagyobb figyelmet fordítana a gyermekeket érintő szolgáltatásokra is.

Hévízi Róbert (Fidesz-KDNP) 1998 óta tagja a testületnek. Minden bizottságban dolgozott, amely közül kiemelkedik a Művelődési Bizottság. A kultúrát a település lelkének tartja, amely összehozza és összetartja a közösségeket. Aktív szereplői a civilek, akiket bevonva 2007-ben létrehozták a Civil Egyeztető Fórumot. Ezt szeretnék az elkövetkező időszakban továbbfejleszteni. A Közművelődési Kerekasztalban az önkormányzat és a civilek mellett a lakosság véleményét, ötleteit is várják. Büszke arra, hogy megújult a labdarúgó pálya, a kiszolgáló egység, műfüves pályát avattak, és elkészült egy 70 perces, települési értékeket felvonultató dokumentumfilm is.

Zárásként Nemcsényi Zsolt a választópolgárok figyelmébe ajánlotta az a szóróanyagot, amely bemutatja a Fidesz-KDNP jelöltjeit, és tartalmazza a lakossági fórumok időpontjait is. Legközelebb szeptember 9-én, hétfőn 15 órakor várják az érdeklődőket a Posta elé, javaslataik, problémáik megvitatására.

0

Több száz fős tömeg nyitotta meg a XXII. Szarvasi Szilvanapokat

Pljesovszi Tibor és Budai Sándor (Fotó: Hegedűs Éva)0

Kettős győzelem a huszonkettedik pálinkaminősítésen