in ,

Bronz és ezüst a somogyjádi kadet válogatóról

Sükösd Attila, Neumann Péter és Hajduch Nándor0
Sükösd Attila, Neumann Péter és Hajduch Nándor

Hétvégén Somogyjádon rendezték az év első kadet minősítő versenyét, ahonnan –bár betegségek miatt kis létszámmal indultunk, de– érmekkel tértünk haza.

Elsősorban Hajduch Nándor számára volt fontos ez a verseny, aki idén új korcsoportban és új súlycsoportban versenyez, és bíztunk a jó szereplésében. Nem is okozott csalódást, a 71 kilogrammos súlycsoportban egészen az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi aranyérmestől kapott ki, így bronzéremért birkózhatott, amit sikeresen meg is nyert.

Másik versenyzők Neumann Péter, az a Peti, aki 2 héttel korábban a serdülők között (ugyanis ő még serdülő) bronzérmet vehetett át a válogatón. Mivel engedéllyel indulhatott, edzője úgy döntött, a serdülők között nyújtott teljesítménye révén megkapja az esélyt, hogy egy korosztállyal feljebb, kadet 51 kg-ban is kipróbálhassa magát.

Csalódást egyáltalán nem okozott, sőt, kellemes meglepetés volt látni, amint egyre előrébb menetel és döntőt birkózhat, ahol sajnos alulmaradt riválisával szemben. Nem vagyunk szomorúak, szépen csillog ez az ezüst érem is!

Összegezve, a fiúk kitettek magukért és nagyon büszkék vagyunk!

Gratulálunk és további sok sikert gyerekek!!

Sükösd Attila, a Szarvasi Birkózó Egyesület elnöke

0

Na melyik a legjobb suli?

Fotó: Babák Zoltán0

Fakupa IV: A Szarvasvadász nyert, az összetettet is vezeti