Menu
in

770 millió iskolafelújításra, építésre

Örömteli esemény okán tartott sajtótájékoztatót dolgozószobájában Földesi Zoltán országgyűlési képviselőnk, a Parlament Oktatási Bizottságának tagja. Az örömre az okot az adta, hogy a Nemzeti Iskolafelújítási Programban, ami az utóbbi 25 év legnagyobb iskolaépítési és felújítási programját jelenti, Békés megye 3,3 milliárd forint EU-s pénzt nyert, de ami a legfontosabb, hogy ebből 700 millió Szarvasra érkezik. A pénzből a Fő téri Általános Iskolára majd fél milliárdot költenek az EU kasszájából, ehhez további 60 milliónyit tehet a város. A 200 milliót nyert pályázat Szarvas óvodáját érinti. Itt vagy az óvodák felújítására költik a pénzt, de a foltozások helyett a Képviselő Úr inkább egy teljesen új óvoda felépítését helyezte kilátásba. Ezt a pénzt is megtoldhatja a város további 20 millióval.

Az érdeklődés volumenét illetően elmondta, hogy 1410 pályázat érkezett be az NFÜ-höz, ebből 1109-et értékelt pozitívan az ügynökség, melyből 2 városunkban ér földet. A pályázatok elbírálását nagyon komolyan vették, minden helyszínt személyesen meglátogattak, a teljes objektivitásra törekedtek. A szocialista táboron belül elég nagy felháborodást keltett, hogy a pályázatokat kétharmadát FIDESZ-es önkormányzatok nyerték, de oda is a mi gyerekeink járnak, nem tehetünk különbséget, tette hozzá a Képviselő Úr.

Földesi Zoltán rosszallását fejezte ki Domokos László FIDESZ-es országgyűlési képviselő Körös TV-ben elhangzott nyilatkozatát illetően, melyben a kormányt kritizálta, majd hozzátette, hogy a Művelődési Központot fél milliárdos fejlesztése is az MSZP-SZDSZ-es kormány alatt valósult meg, most pedig ennél is több pénz érkezik a városba.

A Képviselő Úr elmondta még, hogy a Civil Alap támogatásaiból a választókerület szervezetei  15 750 000 forintot nyertek, ebből Szarvas 33 civil szervezete 6milliót kap.

A szeptember 15-én kezdődő parlamenti ülésszakban kiemelten fognak foglalkozni a szociális problémákkal. Ennek legfőbb motívuma az lenne, hogy segélyben Magyarországon csak az részesülhet, aki valóban munkaképtelen, vagy valamilyen más méltányolható okból kénytelen a közösség tagjainak a szolidaritásából leélni életét, mindenki másnak dolgoznia kell. Ennek koordinálására egy nagy nemzeti közfoglalkoztatási program indul, aminek személy szerint örül, mert a városban meglevő feszültségek oldását is látja ebben.

Leave a Reply

Exit mobile version