Menu
in

Tóth Annamária kiállítása a Múzeumban

Kiállítás kiállítás után nyílik a városban. A csütörtöki fotókiállítás után pénteken Tóth Annamária festményeiből nyílt tárlat a Tessedik Sámuel Múzeumban. A megnyitó beszédet mondó Bakulya Anna elmondta, hogy aggódott, nem tud mit mondani majd, de utána rögtön meg is cáfolta magát, mert azért volt mit mondania egykori tanítványáról. Az ifjú művész a Chovánban kezdte pályafutását, majd a Tömörkényben, most pedig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatója.

Az egykori tanár visszaemlékezett két versenyre, az egyiken a 9-10 éves Tóth Annamária egy lobogó hajú tündért rajzolt Weöres illusztrációként, majd egy évre rá közlekedési országos pályázaton 2.lett. Akkor is önérzetes lehetett, vagy csak szimplán tisztában volt képességeivel, mert ezen megsértődött, miért nem nyert. A beszéd végén az ifjú művész megköszönte az érdeklődőknek, hogy eljöttek, és elmondta, nem az a célja a képeinek, hogy mindenkinek tetszenek, hanem az, hogy hassanak.

Mint hozzá nem értő, úgy gondolom, hogy lassan eljön az ideje annak, hogy egy erdeti Tóth Annamari képbe fektessünk, én már ki is néztem, melyikbe.

Leave a Reply

Exit mobile version