Menu
in

Istállóba láncolták a szarvasi férfit

Rabszolgaként tartották fogva Békés megyében azt a két férfit, akiknek végül sikerült megszökniük. A gyulai hajléktalanszállón évi tizenöt-húsz volt csicska fordul meg.

A helyi önkormányzat segítségével menekítettek ki egy csicskát Újkígyóson, írja a Békés Megyei Hírlap. A férfi saját elmondása szerint három éven át lakott a lovak között, miután egyik lánya lényegében eladta őt egy roma családnak. A szöktetése óta olyan helyen tartózkodik, hogy korábbi tartói ne találják meg.

A lagzi alatt megszökött

Egy másik, gyulai férfit Szarvason a nyakánál fogva láncoltak ki az istállóban. Neki egy lakodalom zűrzavarában sikerült megszöknie, és ő is bujkál egykori fogvatartói elől.

Egy év alatt csak a gyulai hajléktalanszállóra befut tizenöt-húsz olyan ember, aki modern kori rabszolga, vagyis csicska volt. A testileg és gyakran szellemileg is leépült, magányos embereknek szinte a nullával egyenlő az esélye arra, hogy kitörjenek a szolgaságból.

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version