Menu
in

Kiszenvedett győzelem

A megye I-es labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában a Szavas FC a Körösladány csapatát fogadta. A mérkőzés érdekes közjátékkal kezdődött, a játékvezető túl keménynek találta a labdát, így másik labdát kért, de a tartalék labdák is keménynek bizonyultak, így valamennyit le kellett engedni. Az első félidő eseménytelen játékot hozott, kivéve egy 11-est, amit mi rúghattunk, egy a 25. percben történt szándékos szabálytalanság után, de Závoda Gabi sajnos kihagyta, mondhatjuk úgy is, hogy a körösladányi kapus kivédte.

A második félidő 2. percében a játékvezető elküldte a kispadtól a körösladányi edzőt a folyamatos bekiabálások és trágárkodások miatt. Sok helyzetet alakítottunk ki, a de a befejezést mindig elhibáztuk, legalább 3 ziccer maradt ki. Az 55. percben sikerült betalálnunk, de a bíró lest ítélt, maradt a 0-0. A sok kimaradt helyzet megbosszulta magát, az ellenfél a 65. percben gólt szerzett, 0-1. Ezután is sorra alakítottuk ki helyzeteinket és a 77. percben a kapu előtti nagy kavarodásban begyötörtük a labdát, 1-1, még maguk a játékosok sem tudták ki lőtte a gólt, amit végül is Csipai Csabi neve mellé könyvelhettünk be. A 80. percben a 16-oson belül szándékosan buktatták Somogyit, amiért a bíró ismét 11est ítélt, amit Soma be is varrt.
Így lett a vége, nagyon nehézkes játék után Szarvas-Körösladány 2-1(0-0).

Leave a Reply

Exit mobile version