Menu
in

A Don-kanyarnál elesettekre emlékeztek

A Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány szervezésében idén is megemlékeztek a doni katasztrófa áldozatairól, az Ótemetőben lévő emlékműnél – „A lélek elhagyja a testet”, Kepenyes Pál alkotása – január 9-én, szombaton délután.

Az emlékezőket Szenes János köszöntötte, s ő mondott beszédet is, felelevenítve a 67 évvel ezelőtt történteket. Ezután következett Zátonyi János és Horváth Z. Olivér evangélikus lelkészek fohásza, majd szokás szerint a koszorúk elhelyezésével ért véget a megemlékezés.

A képeket Benkő László készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version