Menu
in

Kopogtató cédulák leadása – Jobbik

Samu Tamás Gergő 1986. március 17-én született Békésen. Vallása római katolikus. Érettségit a szarvasi Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskolában szerzett. Politológia szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetemen, és Szegedi Csanád EP-képviselő belföldi asszisztenseként tevékenykedik.

2003-ban csatlakozott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, majd az október 24-ei országos zászlóbontó ülésen való részvétel után a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz.

2005-től a párt Békés megyei szervezője, 2006-tól szarvasi, majd 2008-tól Békés megyei elnöke. 2008-tól Vona Gábor felkérésére a párt kommunikációs titkára. 2009-től tagja a Békés Megyei Szebb Jövőért Alapítvány kuratóriumának. 2009 szeptemberében a küldöttek az Országos Választmány alelnökévé választották.

Alelnöke a Jobbik Külügyi Bizottságának, a párt delegációjának tagjaként 2008 májusában EP-képviselőkkel tárgyalt Strasbourgban és a Brit Nemzeti Párt elnökével Londonban.

2009-ben európai parlamenti képviselőjelölt, és a Jobbik Békés megyei, valamint a Békés megye 5. számú választókerületének kampányfőnöke. 2006-tól tagja a szarvasi képviselő-testület Ügyrendi Bizottságának. A 2010-es országgyűlési választáson Békés megye 5. számú egyéni választókerületének jobbikos jelöltje, valamint megyei kampányfőnök.

2006-ban Szarvason kopjafát állított társaival a kommunizmus áldozatainak emlékére, melynek avatóünnepségén Rácz Sándor mondott beszédet. Az emlékműnél minden évben megemlékezéseket tartanak a szarvasiak. 2007-ben több mint ezer főt megmozgató vasúti demonstrációt szerveztek a megyei jobbikosok, és több ezer aláírást gyűjtöttek a szárnyvonalak megmentése érdekében. Az akciósorozat elérte eredményét, hiszen jelentősen hozzájárultak a szárnyvonalak megmentéséhez.

Írásai jelentek meg a Szarvas és Vidéke, a Szarvasi 7, a Heti Kelet, a Magyar Jelen, a Nemzetőr, a Barikád.hu, a Kárpátia, és a Magyar Nemzet hasábjain.

Kérjük adja le kopogtatócéduláját az alábbi címeken. A jelöt neve: Samu Tamás Gergő. Jelölő szervezet neve: Jobbik.

 Ha egyik helyszin se jó kérem küldjön sms-t a következő számra: 06-20-77-39-847

CSABACSŰD:

 

Kasik Pál

Csabacsűd, Bacsó Béla utca 4.

 

Veszett Róka Söröző

Csabacsűd, Szabadság utca 76.

 

BÉKÉSSZENTANDRÁS:

 

Röfi Vegyesbolt

Békésszentandrás, Fő utca 51.

Tel: 66/217-910

Nyitva: minden nap 5:30-22:00

 

Filip András

Békésszentandrás, Béke u. 13.

Tel: 30/983-7207

Telefonos egyeztetés után házhoz is kimegy.

 

Molnár Karolina

Békésszentandrás, Szent Imre u. 36.

Tel: 66/217-401

70/323-3956

Hétköznap: 16:00-20:00

Hétvégén: 09:00-20:00

Telefonos egyeztetés után házhoz is megy, főleg hétvégén.

 

SZARVAS:

 

NONSTOP Csemege

Szarvas, Szabadság utca 7-10.

 

Belvárosi Söröző

Szarvas, Kossuth utca 23.

 

Jégkunyhó Söröző

Szarvas, Bocskai utca 5.

 

Papírusz Írószerbolt

Szarvas, Kossuth utca 64. (a Szirénnel szemben)

 

Tetováló Szalon (a Pingvin Patikával szemben)

Szarvas, Szabadság utca 28/2.

 

KONDOROS:

 

Takarmánybolt

Kondoros, Szabadság utca 39.

 

Vozár Ádám

Kondoros, Áchim András utca 34.

Tel.: 06 20 275-25-30

08:00-tól 17:00-ig bármely napon

 

Králik Gábor

Kondoros, Őr utca 1.Tel.:06 70 268-45-09

17:00-tól 21-óráig bármely napon

 

GYOMAENDRŐD:

 

Korona Söröző

Gyomaendrőd, II.ker. 516.

Nyitvat.: H-P:16-08

SZ-V:0-24

 

Varjúfészek Bisztró

Gyomaendrőd, Selyem út 19

Nyitvat.:H-V: 7-21

 

Palackozott Italok Boltja

Gyomaendrőd, Fő út 187.

Ny.: H-V: 8-21

Leave a Reply

Exit mobile version