Menu
in

Újabb rablót fogtak a szarvasi rendőrök

2010. február 14-én 13 óra körüli időben Szarvason a Jókai utcában lévő Zsobeni Élelmiszerboltban ismeretlen tettes késsel a kezében megtámadta a bolt eladóját és a bolt bevételét követelte. A követelésnek az eladó eleget tett, így 22.000 Ft-ot vitt magával az elkövető, aki a közeli lakótelep mögött korábban elhelyezett kerékpárjával elmenekült.  

A rablást követően a Rendőrkapitányság járőrei és nyomozói forró nyomon, nagy erőkkel a helyszín közelében, majd a város egész területén adatgyűjtést végeztek ( a vendéglátó egység alkalmazottait,  az ott lévő személyeket, illetve az ún. Vásártéri lakótelep lakóit hallgatták meg ). A nyomozás során további tanúkat hallgattak ki, illetve házkutatásokat foganatosítottak, melynek eredményeképpen a mai napon – a bűncselekmény elkövetésétől számított 3 napon belül – elfogták az elkövetőt.

A bolti rabló egy 32 éves helyi lakos, aki részletes beismerő vallomást tett, illetve megmutatta, hogy hol dobta el azt a kést, melyet a rablás során a bolt eladójára fogott. A kést a nyomozó hatóság megtalálta és lefoglalta.

Az elkövetőt a Szarvasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és indítványozta az előzetes letartóztatását.

Oltyán Sándor r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetője megköszöni a lakosságnak a nyomozás során nyújtott segítségét.

Leave a Reply

Exit mobile version