Menu
in

Taekwon-do siker Battonyán

Február 27-én szombaton a Szarvas SE Taekwon-do Szakosztálya ismét részt vett a Barátság Kupa elnevezésű nyílt kupán Battonyán. A verseny nagyságáról tudni kell, hogy 30 klub közel 140 versenyzővel vett részt rajta. A szarvasi taekwon-dósok egy egy hónapos külön a küzdőtechnikákra épülő felkészülési időszakon estek át, így tehát jó esélyekkel vágtak a küzdelmekbe. Bae Jang Ho, Mácsár Dorina és Barcsik Ádám képviselték a szarvasi színeket. Két kategóriában lehetett nevezni: hard-contact (csak felnőtteknek) és light-contact. Jang Ho mindkét kategóriában nevezett: először a hard-contactra került sor, ahol a sorsolás nem éppen kedvezett neki, hiszen egy többszörös EB dobogós és magyar bajnokkal került össze, de nem vallott szégyent – szoros, de egyértelmű meccsen maradt alul. A light-contactban viszont nagyon jól küzdött és egy bronzzal gyarapodott gyűjteménye. A 9 éves Mácsár Dorina a szarvasiak „üdvöskéje” hozta a formáját, ami már nem is kiegyensúlyozottnak, hanem kiemelkedőnek nevezhető. Korosztályában magasan a legnagyobb képzettségű és tudású versenyzőről van szó, aki úgy verte az egész mezőnyt, mintha egy akciófilmet láttunk volna, és mindezt úgy, hogy szinte meg sem izzadt. Vitathatatlan aranyérem lett a jutalma. A harmadik versenyző Barcsik Ádám kellemes meglepetést okozott, hiszen élete első versenyén ezüstérmet szerzett és küzdeni tudásból példát mutatott. Mérleget vonva, tehát egy arany-, egy ezüst-, és egy bronzérem gazdagítja a szarvasi éremtáblát.

Aki kedvet érez, hogy megismerkedjen ezzel a koreai küzdősporttal, bátran jelentkezzen edzéseinken, melyek minden hétfőn és szerdán kerülnek megrendezésre a Petőfi utcai sportcsarnokban.

Leave a Reply

Exit mobile version